hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Szentes: Nem halnak meg többen kórházi fertőzésben, mint balesetben

Egy szegedi orvoscsoport azt állítja, hogy kórházi fertőzések miatt többen halnak meg, mint autóbalesetben. Az ÁNTSZ szerint ez nem igaz, és ezzel a kijelentéssel csak elriasztják az embereket a magyar kórházaktól, közli a hirado.hu.

2015-ben körülbelül 600-an haltak meg közlekedési balesetben, többen, mint kórházi fertőzésben. Így az orvoscsoport állítása tényszerűen nem igaz – mondta a Ma reggelben dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos. A magyar kórházak biztonságosan működnek, rendszeresen ellenőrizzük őket. Aki kórházba megy, biztonságban van. „Magyarországon a kórházi feltételek jól szabályozottak, rendszeresen ellenőrizzük őket, pontos képünk van arról, hogy hol milyen állapotok vannak” – emelte ki Szentes Tamás.

László Imre, a Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetjének vezetője, volt kórházi főigazgató kedden arra szólította fel a kormányt, hogy teljesítse a Facebookon szerveződő "1001 orvos hálapénz nélkül" csoport kéréseit. Kitért arra, hogy a szakmai szervezetek szerint évente két-háromezer ember halhat bele olyan fertőzésbe vagy a szövődményébe, amelyet egy magyar kórházban kap el. Hozzátette, hogy ez magasabb az autóbalesetekben elhunytak számánál.

Szentes Tamás szerint az orvoscsoport célja feltehetőleg az volt, hogy felhívja valamire a figyelmet, de veszélyesnek nevezte az állítást, mivel szerinte ez alkalmas arra, hogy az emberekben félelmet keltsen és elriassza őket a kórházi szolgáltatások igénybevételétől. Ha valaki emiatt nem megy kórházba, pedig szüksége lenne rá, az jelenti az igazi veszélyt, emelte ki.

A tisztifőorvos elmondta, vannak olyan kezelések, amelyek hajlamosítanak a fertőzésre. Például bizonyos daganatos betegségeknél, szervátültetéseknél, autoimmunbetegségeknél szoktak alkalmazni olyan terápiát, amelynél az immunrendszert mesterségesen visszafogják. Ezen betegeknél gyakrabban alakulhatnak ki fertőzések. Ezen túlmenően sajnos tényleg kialakultak olyan baktériumtörzsek is, amelyek kezelése nehezebb, mert több antibiotikummal szemben is ellenállóak. Mindezek nyomán az elmúlt években valóban növekedő tendenciát mutatnak a kórházi fertőzési statisztikák, de nem csak Magyarországon, hanem más nyugati országokban is, tette hozzá Szentes Tamás, kiemelve: a magyarországi adatok nem különböznek más nyugat-európai országokéitól.

Videó a hirado.hu-n

(forrás: MTI/Hirado.hu)
hirdetés

Könyveink