hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Teljes követelését megkapta peren kívüli egyezségként a keszthelyi kórház

Az előző kormány ellen pert indító önkormányzatok közül egyedüliként követelése teljes, 650 millió forintos összegét megkapta kártérítésként a keszthelyi Városi Kórház az új kormányzattól.

A város polgármestere elmondta: bár sok, nehéz helyzetben lévő kórház indított pert, az országban mindössze négy intézmény részesült kártérítésben. Ezek közül is egyedül Keszthely kapta meg követelése teljes összegét.

Ruzsics Ferenc felidézte, hogy a város és a kórház vezetése az előző kormányt perelte be a 2007-ben végrehajtott, ágyszámcsökkentéssel kapcsolatos intézkedése miatt. Mint mondta: "Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter nevéhez köthető, minden alapot nélkülöző, rossz döntés (...) hosszú évekre nehéz helyzetbe hozta a keszthelyi kórházat éppúgy, mint az ország több más intézményét".

A polgármester hozzátette, hogy a 650 millió forint kártérítéssel az intézmény megmenekült a csődtől, a gazdasági stabilitás végre helyreáll, és ezen a szilárd alapon további fejlesztések is várhatók.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink