2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Több mint hatvanezren az abortusz ellen - Madridban

Több mint hatvanezer ember tüntetett szombaton Madrid utcáin azt követelve Mariano Rajoy konzervatív spanyol miniszterelnök kormányától, hogy teljesítse az abortusz alkalmazásának korlátozására vonatkozó, három évvel ezelőtti választási ígéretét.

A Néppárt 2011 novemberében nyerte meg a parlamenti választásokat, programjában olyan jogszabály-módosítást helyezett kilátásba, amely az "élethez való jogot" részesítette előnyben anélkül, hogy pontosan részletezte volna, mit ért ez alatt. Mariano Rajoy kormánya 2013-ban már konkrét törvénytervezetet terjesztett a parlament elé. A szigorítások értelmében a magzat fejlődési rendellenessége esetén csak akkor adnának engedélyt a terhesség megszakítására, ha a magzat károsodását két orvos is megerősíti külön vizsgálattal. Nemi erőszak esetén az abortusz előfeltétele lenne az idejében megtett feljelentés. Fiatalkorúak terhességének megszakításához pedig a szülők beleegyezésére is szükség volna. Mindezzel a korábbiaknál kétségtelenül szigorúbb feltételeket szabtak volna az abortusznak.

Csakhogy ez a tervezet heves vitákat kavart a társadalomban, megosztotta magát a Néppártot is, emiatt a kormány visszavonta kezdeményezését és lemondott Alberto Ruíz Gallardón igazságügyi miniszter. A helyi média szerint a kormány azért vetette el tervét, mert attól tartott, hogy annak következtében jelentősen csökkenne támogatottsága a jövő évi törvényhozási választások előtt. Csakhogy szavazatvesztéssel kell számolnia így is saját választói körében. A tüntetés résztvevői nem is titkolták, hogy ha Rajoy kormánya nem változtatja meg a jelenlegi törvényt, a következő választásokon, 2015 decemberében nem fogják pártjára adni voksukat.

(forrás: hvg.hu/MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink