hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Újabb voks az orvosegyetemek leválasztására

Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) is állást foglalt az orvosegyetemek esetleges önállítósáról, illetve összekényszerítéséről szóló polémiában – írja a NOL.

A testület amellett érvel, hogy a képzés sajátosságai négy önálló orvos-egészségtudományi szakegyetem kialakítása mellett szólnak.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter január közepén egy lakossági fórumon fejtegette, hogy önálló orvosi egyetemekre lenne szükség. Ezt később az egészségügyi államtitkár azzal fejelte meg, hogy akkor inkább a fizető hallgatókat is vonzani képes intézmények összevonására lenne szükség. Zombor Gábor hozzátette: hamarosan minderről döntés születik. A Népszabadság ezt követően megkérdezte a rektorokat, tárgyal-e már a kormány a kérdésről az érintett egyetemekkel, illetve, hogy szerintük miként hat egy összevont orvosi egyetem víziója a külföldi hallgatók képzésére.

A rektorok finoman fogalmaztak, de határozott februári állásfoglalásukból kitűnt, hogy velük nem egyeztettek, de még a terveket sem ismertették. Ugyanakkor világossá tették, hogy egyelőre semmilyen elég erős érvet nem ismernek arra, hogy az orvoskarokat kiszakítsák a tudományegyetemekből, és különösen arra nem, hogy a négy területileg és kulturálisan is különálló képzőhelyet egyetlen intézménybe kényszerítsékolvasható a nol.hu-n.

(Az ETT állásfoglalását innen tölthetik le.)

cimkék

hirdetés

Könyveink