hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Választási csendben készül az egészségügyi költségvetés

Nem siet a kormányzat az önkormányzati választások előtt közkinccsé tenni a jövő évi egészségügyi költségvetés tervszámait – írja a NOL.

A kiszivárgott hírek szerint a jövő évi büdzsé tervében nyoma sincs az egészségügyért felelős államtitkár által ígért kórházi konszolidációnak, a finanszírozás átalakításához kapcsolódó átalakításnak sem. Amit az is magyarázhat, hogy Zombor Gábor a saját programjával eleve lekéste a költségvetés tervezését.

Az államtitkár saját koncepciója első körben most „vizsgázik” a Fidesz kihelyezett tapolcai frakcióülésén, és októberben, az önkormányzati választások után kerül a kormány elé, és csak aztán derülhet ki, milyen politikai fölhatalmazást kaphat az ágazati feszültségek oldására. A betegek sok jóra nemigen számíthatnak.

A NOL kormányzati forrásból úgy tudja: a pénzügyi kormányzat előre figyelmeztette az ágazati költségvetést tervezőket, hogy a meglévő keretből a minimális többletigényre sem futja majd, ezért legyenek nagyon fegyelmezettek a táblák rubrikáinak kitöltésekor. S egyben azt is kérték: lehetőleg ne szivárogjon ki semmi a keretszámokról, mert az komoly kockázat lenne közvetlenül a választások előtt – olvasható a nol.hu-n.

(forrás: NOL)

cimkék

hirdetés

Könyveink