Rovatok:    Rovatok >  kitekintő

Több ezer orvos készül felmondani Szlovákiában

Több ezer orvos jelezte felmondási szándékát Szlovákiában. A szakszervezet szerint a tömeges felmondással az ágazatban tervezett átalakítások ellen akarnak tiltakozni. Az orvosok azt szeretnék elérni, hogy javuljon az egészségügy finanszírozása, és magasabb béreket követelnek.

Egyre több orvos jelzi, hogy felmond, ha nem sikerül megegyezni a követelésekről – állítja a szakszervezet. Azt mondják: így akarnak nyomást gyakorolni a kormányra, hogy a tárca teljesítse követeléseiket. Azt szeretnék, hogy tartsák be a munka törvénykönyvet, oldják meg az egészségügy finanszírozását és kapjanak magasabb béreket.

„Követeljük azt is, hogy állítsák le azt a programot, amely szerint az állami kórházak részvénytársasággá alakulnak. Meggyőződésünk, hogy ez a privatizáció egy formája, holott a kórházak fenntartása szigorúan állami feladat – magyarázza Marian Kollár, az Orvosszakmai Szervezet elnöke.

Kollár szerint, ha nem sikerül megállapodni a követelésekről, akkor tömegesen mondanak fel az orvosok.

Eddig háromezernél is több orvos írta alá a felmondásról szóló szándéknyilatkozatot.

Az egészségügyi minisztérium nem tud arról, hogy orvosok mondtak volna fel. A tárca majd akkor foglalkozik a kérdéssel, ha valóban felmondanak.

„A minisztérium legfontosabb célja most, hogy véghezvigye az ún. transzformációt, vagyis, hogy részvénytársasággá alakítson 31 kórházat. Ezzel működésképessé tennénk az intézményeket, amivel az ott dolgozók helyzete is javulna – mondja Katarína Zollerová, a tárca szóvivője.

A minisztérium álláspontja szerint az átalakítás nélkül nem tudnak magasabb bért fizetni az orvosoknak.

A szlovák Parlament már megszavazta a tervezetet, a kormány pedig fedezi a kórházak 350 millió eurós adósságát. Ez az egyik feltétele, hogy részvénytársasággá alakulhassanak.

A rendszer 2012. január 1-jétől működik majd Szlovákiában.

A hirado.hu videója

(forrás: Híradó Online )