Rovatok:    Rovatok >  eü-gazdaság

Újabb salátatörvény készül az egészségügyben

A korábbi ígéretekkel ellentétben ismételten egy számos jogszabályt módosító salátatörvény készül az ágazatban, melyhez október 24-ig várják a szakmai véleményeket.

Az új tervezet a többi közt módosítaná az egészségügyi, az egészségbiztosítási, az egészségügyi adatkezelési és a kémiai biztonságról szóló törvényt épp úgy, mint az egészségügyi tevékenység végzésének szabályairól, vagy az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről, illetve a kamarákról rendelkező, valamint a Molnár Lajos miniszter idejében alkotott, az egészségügy fejlesztéséről szóló jogszabályt.

A számos rendelkezés mellett a javaslat indoklása alapján immár bizonyossá vehető, hogy január elsejétől feláll az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ (OBDK), amelynek feladata lesz a betegjogi képviseleti rendszer működtetése, valamint az egészségügyi dokumentáció megőrzése, archiválása is. Változás várható a transzplantációval összefüggő szabályozásban, a közelgő Eurotransplant-csatlakozás miatt – a megkötendő szerződésben olyan minőségi kritériumrendszer érvényesül majd, amely eleget tesz az átláthatóság, nyomonkövethetőség és biztonság követelményeinek.  

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés véleményezési határideje: 2011. október 24.

Véleményezési cím: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

A javaslat a kormany.hu oldalon

K. A.