hirdetés

Mi vár ránk? - Gyógyszeripar 2015

Időpont:
2015. március. 05. 09:00
Helyszín:
Paulay Terem (1061 Budapest, Paulay Ede u. 9.)

Miközben az egészségügyi ellátórendszer alapjaiban változik – új struktúrával, új finanszírozási metódussal próbál a kormány egyensúlyt teremteni – a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a gyógyszeripar szereplői számára nem tartogat újdonságot az idei esztendő. A háttérben zajló folyamatok azonban mást sejtetnek.

A gyógyszeriparban az utóbbi időben jelentős felvásárlásoknak, portfóliócseréknek lehettünk tanúi. Ön tudja, hogy ki mit vett, illetve adott el? Vajon mit tervez az OEP? Mi lesz a vaklicittel? Mely készítmények kerülnek be a tételes finanszírozású gyógyszerek közé? Mik a biológiai termékek finanszírozásával kapcsolatos tapasztalatok? Mi lesz az új gyógyszerügyi hatóság feladata, hatásköre, kik tartoznak majd az új Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez? Mit tervez a fenntartó, mely hatóanyagokat és orvostechnikai eszközöket vonnak be az országos közbeszerzési rendszerbe? Mit tervez ezzel kapcsolatban az OEP?

A konferencia egyik fókusztémája a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok helyzete lesz majd. A téma aktualitása megkérdőjelezhetetlen, hisz a daganatos megbetegedések tekintetében világelsők vagyunk, ennek ellenére mégsem fordítunk kellő figyelmet a molekuláris diagnosztika fejlesztésére, pedig ez az alapja a terápia sikerének. A törzskönyvezésre kerülő célzott gyógyszerek befogadása során fontos lenne, hogy a jogalkotó gondoskodjon a szükséges vizsgálatok finanszírozásáról. Ezek hiányában mára kaotikus viszonyok alakultak ki.

Mi vár ránk 2015-ben?

Jöjjön el konferenciánkra!

Programtervezet:

8.30 – 9.00           Regisztráció

9.00 – 9.05           Köszöntő

09.05 – 09.25 Régi feladatok új megközelítésben, új szervezettel – márciustól önálló lett az OGYÉI 
Pozsgay Csilla, Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet

09.30 – 09.50 Tükröt tartunk: a gyógyszeripar tevékenysége, teljesítménye a hatóság szemszögéből
Dr. Földi Ágota Anna, OGYI

09.55  – 10.15 Fúziók és felvásárlások a gyógyszeriparban 
Szepesházi Zsolt, IMS Health

10.20 – 10.40 Lejáró szabadalmak, új piacok és lehetőségek a generikusok előtt
Kósa Fruzsina, IMS Health

10.45 – 11.05 Teremtő-romboló innováció? – az információs technológiai fejlesztések hatása a gyógyszerellátásra
Prof. Dr. Botz Lajos, Pécsi Tudományegyetem

11.05 – 11.20      Kérdések, válaszok

11.20 – 11.40      Kávészünet

11. 40 – 12.20 Fókuszban a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok helyzete

 – Az onkológiai terápiákhoz társuló molekuláris diagnosztika megoldandó problémái
Dr. Oberfrank Ferenc, MOTESZ

–  A vizsgálatok finanszírozásának aktuális helyzete 
Dr. Varga  Péter, OEP, Finanszírozási Főosztály

12.25 – 12.45 A múlt: az országos gyógyszerközbeszerzés tapasztalatai
Dr. Hankó Balázs, Országos Gyógyszerterápiás Tanács

12.45 – 13.00      Kérdések, válaszok

13.00 –14.00       Ebédszünet

14.00 – 14.20 Hogyan tovább közbeszerzés? – mit tervez a fenntartó
Dr. Drexler Donát, Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK – a GYEMSZI jogutódja)

14.25 – 14.45 Az OEP gyógyszerközbeszerzéseinek egyedi tapasztalatai
Dr. Gacsályi Béla, OEP, Beszerzési Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály

14.45 – 15.25 A gyógyszerek finanszírozásának 2014. évi tapasztalatai és a támogatási rendszer aktualitásai (vaklicit, tételes finanszírozás, biológiai terápiák)
Dr. Bidló Judit, OEP, Ártámogatási Főosztály

15.25 – 15.40      Kérdések, válaszok

 

Részvételi díj: 39 900 Ft + áfa / fő

Időpont: 2015. március 5.
Helyszín: Paulay Terem (1061 Budapest, Paulay Ede u. 9.) 
(Parkolási lehetőségekről ezen a linken informálódhat)

További információ:
Bíró Sára

e:  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
t: + 36 1 430 4526

f: + 36 1 430 4579

A rendezvény teljes időtartama alatt kép- és videófelvételek készülnek.
Az étel és ital közvetített szolgáltatás.

A letölthető jelentkezési lapért kattintson képre!

hirdetés

Eseménynaptár

 

h

k

sz

cs

p

sz

v

 
 
  01 02 03 04 05 06 07  
  08 09 10 11 12 13 14  
  15 16 17 18 19 20 21  
  22 23 24 25 26 27 28  
  29 30            
 
hirdetés

A december végén megjelent jogszabály változások, így a fix díj elvonása, és az új indikátor rendszer bevezetése korántsem segíti a magyar közfinanszírozott alapellátás működését.