hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

130 ezer lesz a háziorvosi rezsitámogatás

Körülbelül 130 ezer forint extra finanszírozásra számíthatnak a háziorvosi és a házi-gyermekorvosi praxisok 2015-ben a rendelők fenntartására – írja a NOL.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára úgy számolt a lapnak, hogy a 130 ezres többlet több mint tíz százalékkal növeli a praxisok rendelkezésére álló összeget.

Ez a pénz januártól jár, de elképzelhető, hogy az első részletet júliusban folyósítják, ám akkor az év elejéig visszamenőleg. Beneda szerint a pluszösszeg folyósításával a rezsiköltségek fizetését vállalná át az állam a helyhatóságoktól. A kormányzat kalkulációja szerint az összeg a közműdíjakat, kisebb javításokat, a takarítást, az energiaszámlát, továbbá a veszélyeshulladék-elszállítást fedezi. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy ezt a juttatást valamennyi felnőtt-, vegyes és házi-gyermekorvosi praxis megkapja. A plusz az egészségbiztosítási finanszírozással, úgynevezett fixdíj-emeléssel jut el az érintettekhez.

A kormány 2016-tól újabb „rezsielemet”, a körzetekben dolgozó asszisztensek, illetve ápolónők bérét is magára vállalná a háziorvosi praxisok tulajdonosaitól. Ennek a tervnek még nem minden részlete tisztázott, zajlanak az egyeztetések az érdekképviselőkkel – idézi tovább Beneda Attilát a nol.hu-n.

hirdetés

Könyveink