hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

160 helyett elég lenne 45 kórház Magyarországon

Nem tudni, hogyan felel meg Magyarország a januártól hatályba lépő közbeszerzési törvénynek, amely  nem több mint hatvannapos fizetési határidőt ír elő a beszállítói számlák kiegyenlítésére – mondta Csató András, az Orvostechnikai Szövetség társelnöke a Világgazdaságnak.

Soha nem tapasztalt mértékű a kórházak eladósodása, ez év közepén a 127,7 milliárdos kinnlevőségből 45 milliárd volt a lejárt tartozás. A korábbi évek kórházi átalakulásai miatt korlátozottá vált a tulajdonos önkormányzatok kontrollja a társaságokká alakult intézmények fölött, félő, hogy bennragadnak a tartozások. Hiányos a konszignációs raktárak jogszabályi háttere, sokan onnan veszik igénybe a gyógyításhoz szükséges termékeket.

Az idei költségvetésben 445 milliárd forintot irányoztak elő a fekvőbeteg-ellátás finanszírozására; félő, hogy jövőre nominálértéken is csökkenéssel kell számolni, ez a jelenlegi struktúra működtetéséhez kevés – hívta fel a figyelmet Zátrok Zsolt, az Orvostechnikai Szövetség társelnöke. Tetézi a bajt, hogy a kórházépületek átlagéletkora hetven év felett van, az orvosi műszerparké 15 évnél több. Szerinte a mai 160 helyett 35-45 kórház elegendő lenne a betegellátásra, ha a kapacitások most 20 százalékos kihasználtságát 70-75-re emelnék a telekommunikáció eszközeinek, a mentőszolgálat lehetőségeinek a javításával. Csak lépni kellene, mert „semmi sem állandóbb a változásnál” – idézte Hérakleitosz görög filozófust.

A KSH szerint a 45–59 éves korosztály tagjainak csaknem fele panaszol valamilyen egészségügyi korlátozó tényezőt, közel 70 százalékuk krónikus beteg – mondta Jóbai Zsolt, az Orvostechnikai Szövetség alelnöke. Tény az is, hogy 550-600 ezren élnek valamilyen fogyatékossággal, számukra létkérdés a megfelelő gyógyászati segédeszközökhöz való hozzáférés. Ennek ellenére reálértéken az idén 16,1 milliárd forinttal ér kevesebbet a gyesre költött tb-kassza a 2004. évinél.

Tervezhetetlen az eszközök tb-befogadása, a transzparencia részlegesen érvényesül, a kölcsönzési rendszer életképtelen. Pedig megfelelő többletforrás esetén sok rokkantnyugdíjas visszavezethető lenne a munkába, ez növelné a költségvetésbe jutó járulékok és adók nagyságát.

(forrás: Világgazdaság Online)
hirdetés

Könyveink