hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

2035-ig felszámolható a TBC

A Nemzeti Tuberkolózis Partnerségi Fórum ülésén értékelték TBC-ellátás területén végzett munkát a Tuberkulózis Világnap alkalmából – tudatta közleményében az egészséségügyi államtitkárság.

Az egészségügyi ágazatvezetés, hatóságok, egészségügyi intézmények és civil szervezetek széles körű összefogásának és együttműködésének eredményeképpen sikeres a TBC visszaszorítása hazánkban – írják. – 2014-ben az új TBC-s megbetegedések száma egymillió lakosra vetítve kevesebb, mint 100 volt. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon tíz százaléknál is nagyobb arányú a megbetegedések éves csökkenése, míg Európában ez átlagosan csak öt százalék. Magyarország ma már azon országok táborába került, ahol a TBC-megbetegedések előfordulása ritka.

Változatlan trend mellett Magyarországon is reálisnak tekinthető a WHO által kitűzött cél, melynek értelmében megszüntethetőek a TBC-megbetegedések 2035-ig (kevesebb mint 10 beteg  egy millió lakosonként).

A következő időszakra vonatkozó feladatokat a jelenleg előkészítés alatt álló szakpolitikai program tartalmazza majd, melynek szakmai és társadalmi egyeztetése a közeljövőben indul – írják a közleményben.

(forrás: kormany.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink