hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

"A szociális otthoni tarifánál magasabbat tartanak indokoltnak"

Sokat kell majd fizetniük az ellátásért a kórházból elbocsátott, de ápolásra szoruló idős embereknek – tudta meg a Népszabadság.

Az egészségügy tízezer és a szociális ágazat ötezer ágyán szerveződik meg az a szakápolási szolgáltatás, amellyel emelt tarifáért fogják gondozni a kórházból elbocsátott, de ápolásra szoruló embereket. A hamarosan kormány elé kerülő, a Népszabadság birtokába került jelentés szerint az „ügyleten" az adófizetők 2,5 milliárd forintot spórolhatnak, míg a rászorulóknak többet kell majd fizetniük.

A tervezet tíz pontban kér kormányzati fölhatalmazást az új intézményrendszer kialakításához, egyben megjelöli azt a 27 kórházat, amelytől ágyakat adnak át az új feladatra. Így már 2016-ban, egyelőre 4400 ággyal elindulhatnak a szakápolási otthonok. Ezekbe azok kerülhetnek, akiknek nincs szükségük 24 órás orvosi felügyeletre, de nem képesek magukat ellátni. Például a combnyaktörésből lábadozók, agyvérzésesek.

Az ellátást orvosi beutalóval lehet kérni maximum hat hónapra. Ennek letelte után felülvizsgálat dönt az esetleges hosszabbításról. Ez azonban, szemben a kórházi ellátással, már térítésidíj-köteles. A díjat még nem határozták meg, csak annyit tudni, hogy az előterjesztők a szociális otthoni tarifánál magasabbat tartanak indokoltnak. Alapszabályként az ellátott rendszeres havi jövedelmének legfeljebb 80 százalékát lehet elvenni a szolgáltatásra. Ha ez nem fedezi a költségeket, a különbséget a hozzátartozó „átvállalhatja", vagy megterhelhetik vele a vagyonát.

További részletek a NOL-on

 

hirdetés

Könyveink