hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A magyarok kétharmadának kellene élelmiszernavigátor

A magyaroknak csak harmada tudja eldönteni a zsír-, cukor- vagy sótartalom alapján, hogy melyik termék egészségesebb – tűnik ki az MTI tudósításából.

A hazai válaszadók a legrosszabban teljesítők között szerepeltek a Consumers International és a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi felmérésében.

A kilenc országra kiterjedő felmérés során a résztvevőknek a saját országukban közismert termékek fotóit mutatták. A fogyasztóknak azt kellett megmondaniuk, hogy az adott élelmiszer alacsony, közepes vagy magas zsírtartalmú-e, több termék esetén pedig melyik az egészségesebb.

Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint egyértelmű jelölés hiányában átlagosan a válaszadók 42 százaléka tudta megítélni, hogy az adott termék mennyi zsírt, cukrot vagy sót tartalmaz. A magyar fogyasztók a 33 százalékos jó válasszal jelentősen elmaradtak például a kanadaiak vagy az angolok mögött, akik 60, illetve 50 százalékban ki tudták választani az egészségesebb élelmiszereket.

Ha színkódos (piros, sárga, zöld) jelölést is használtak, az nagyon sokat segített, a jó válaszok aránya így átlagosan 90 százalékra nőtt.

A felmérés célja az volt, hogy rámutasson, milyen kihívásokkal kell szembesülniük a vásárlóknak nap mint nap, ha egészségesen akarnak étkezni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink