hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A pénzéért ment vissza a kórházba – szerencsével élte túl

Azzal vádolnak egy nővért, hogy korábban kórházi dolgozóként meg akart fojtani egy idős nőt, nehogy kiderüljön: ellopta a pénzét - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében az áll: az 51 éves vádlott 2012 őszén egy budapesti kórházban dolgozott nővérként, ahol a fekvőbetegek értékeinek kezelésével kapcsolatos feladatokat is ellátta. A 74 éves sértett szeptemberben került az osztályra, ahol a nővér dolgozott. Felvételekor a nála lévő nagyobb összegű készpénzt a vádlott azzal vette át, hogy - a kórház belső szabályzata szerint - elhelyezi az intézmény pénztárában. Ez azonban nem történt meg, a vádlott a pénzt saját céljaira fordította.

Miután a sértett a kórházból való távozásakor nem kapta vissza megőrzésre átadott pénzét, később többször is felkereste a kórházban a vádlottat, hogy azt visszakérje tőle. Október elsején, amikor a sértett ismét megjelent, az osztály főnővére tudomást szerzett jogos követeléséről, ezért megkérte a szolgálatban lévő vádlottat, hogy kísérje el a sértettet a kórház egy másik épületében lévő pénztárába.

A vádirat szerint a vádlott a pénzét folyamatosan követelő sértettet ekkor szándékosan egy másik épületrész felé vezette, majd felhúzott egy orvosi gumikesztyűt, és a liftbe beszállva megtámadta a 74 éves nőt. A vádlott beszorította a sértettet a lift sarkába és fojtogatni kezdte. A lift ajtaja kis idő elteltével azonban kinyílt, és ekkor a lift mellett állók a segítségért kiabáló sértett segítségére siettek.

A Fővárosi Főügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot, a bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink