hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Ágazati témák a képviselők között

Az Országgyűlés mai ülésén szóba került a béremelés és a krónikus ágyak sorsa. 

Tukacs István (MSZP) vitatta, hogy a kormánynak nincs beleszólása, mire költi az MNB a 266 milliárd forintot, hiszen a jegybank százszázalékos tulajdonosa az állam. Az ellenzéki képviselő szerint ebből a pénzből teljesíteni lehetne az egészségügyben dolgozók követeléseit, például azonnal 50 százalékos béremelés kellene. Rétvári Bence erre azt kérdezte, hol volt ez az eltökéltség, amikor a szocialisták voltak kormányon és elvették az egészségügyi dolgozók 13. havi fizetését, több száz milliárd forintot vontak ki a terültről. A kormánypárti politikus ezután az alapellátás megnövelt támogatásáról, az 500 milliárd forintnyi, ágazatot érintő fejlesztésekről, a várólisták csökkentéséről, a rezidensprogramról , mint az általuk megvalósított programokról beszélt.

Rig Lajos (Jobbik) a kórházi krónikus ágyak egészségügyiből szociális ágazatba történő szervezéséről kérdezett. Szerinte a kormány nem kommunikál megfelelően az érintettekkel, pedig fontos lenne a szakmát megfelelően tájékoztatni, mert egy jól szabályozott kiszervezés még jól is jöhet. A szélsőjobboldali párt képviselője arról is kérdezett, hogy a kiszervezéssel fizetőssé válik-e a rendszer. Rétvári Bence közlése szerint azért fognak neki most az átalakításnak, mert többletforrás van az egészségügyben és a szociális rendszerben is, így nincs rajtuk nyomás, hogy megtakarítás kell elérni. Az átszervezéshez többletforrás kell a szociális rendszerben mondta még a politikus – de ezt nem úgy tervezik, hogy azt a betegektől szedik be. Aki most ingyenesen fekszik ilyen ágyon, neki továbbra is garantálni kell az ingyenességet – jelezte.  

hirdetés

Könyveink