hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Az adófizetőké marad az üres tébolyda

Az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) épülete őreinek örök állásuk van – írja a Népszabadság.

Ahogy a dolgok jelenleg állnak a főváros egyik legértékesebb, 2007-ben kiürített, ám erősen lepusztult ingatlanának hasznosítása reménytelennek látszik. Még ha lenne is komoly érdeklődő a mintegy nyolcmilliárd forint értékűre becsült ingatlanra, a hatályos jogszabályok szerint akkor sem adhatná oda senkinek a jelenlegi vagyonkezelője, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) – tudtuk meg a Népszabadság a cégtől.

Az ingatlan teljes egészében műemlék. Ráadásul a telek, amelyen az egykori Sárgaház működött, 40 hektáros területen fekszik, amelynek jó része védőerdő. Az erdőtörvény szerint védőerdő csak a magyar állam tulajdonában lehet, azaz már emiatt sem értékesíthető.

Az eladás további akadálya, hogy legalább három további dokumentum – a Budapest főváros településszerkezeti terve, a Fővárosi szabályozási keretterv és a II. kerületi önkormányzat szabályozási terve – is egységesen „jelentős egészségügyi létesítmények területei” címszó alá sorolják az ingatlant, és ez egyben azt is jelenti, hogy a potenciális vevő kizárólag egészségügyi célokra hasznosíthatná. (Egészségügyi célú újraindításának költségét úgy 30 milliárdra becsülik...)

A rendszerváltás óta regnáló kormányok egészségügyi reformjai nyomán tucatnyi kórház, illetve egészségügyi célokra használt ingatlan került az MNV Zrt. vagyonkezelésébe, melyekből alig sikerült eladni valamit. A nagy fővárosi kórházak mind-mind az MNV Zrt. tulajdonában maradtak, a hivatal legutóbb 2009-ben hirdetett eladó kórházat, vevőre egyik sem talált, de már nem is hirdetik őket - olvasható a nol.hu-n.

cimkék

hirdetés

Könyveink