hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Besegítenek a marcali kórháznak

Forrást biztosítanak az orvosok béremelésére, bízva abban, hogy ennek köszönhetően több szakember tér vissza az intézménybe – ígérte Marcaliban az ÁEEK főigazgatója a Somogy Televízió szerint.

Szaplonczay Manó nevét veszi fel a Marcali Városi Kórház, és megújuló ellátással működik tovább az intézmény – jelentette be Moizs Mariann, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója és Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója Marcaliban. A sajtótájékoztatón a Somogy Televízió beszámolója szerint elhangzott: a fenntartó forrást biztosít az orvosok béremelésére, bízva abban, hogy ennek köszönhetően is, több szakember tér vissza az intézménybe.

A marcali városi kórház sorsa az orvosok számától függ, amely azért csökkent le az intézményben mert a béreket az átvétel óta nem tudta emelni a Kaposi Mór Oktató Kórház – mondta a főigazgató. Mint ismert, az észak-somogyi város egészségügyi intézményét a megyei kórház 2013-ban vette át tetemes, 300 millió forintos öröklött adósságállománnyal és jelentősen leromlott állagban. Azóta a tartozásokat rendezték, és több fejlesztést is végrehajtottak. Ám az orvosok a jobb fizetés reményében más kórházakba vándoroltak.

Visszaállítják és fejlesztik a mozgó szakorvosi szolgálatokat. A projekt költsége több százmillió forint, azonban az államtitkárságtól konkrét ígéreteket kapott az intézmény vezetősége a finanszírozására. Megerősítik a sürgősségi és sebészeti ellátást és új igazgatót neveztek ki az intézmény élére – tette hozzá Németh László.

(forrás: Somogy TV)
hirdetés

Könyveink