hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Bizalmas adat lett a kórházi fertőzésekből

Fittyet hány a tárca korábbi rendeletére az Emberi Erőforrások Minisztériuma: két éve nem hozza nyilvánosságra a kórházi fertőzések adatait és a velük kapcsolatos elemzéseket – írja a HVG.hu.

Elismerten jó fokmérője az egészségügyi ellátás színvonalának a kórházban szerzett fertőzések statisztikája, szakmai nevének rövidítésével NNSR (Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer). Talán épp azért kell az adatokat visszatartani, mert azok sehogy sem akarnak igazodni az igen sikeresnek mondott egészségügymentő Semmelweis-terv „Gyógyuló Magyarország” imázsához – magyarázza a lap.

Az Országos Epidemiológiai Központ szakmai beharangozójából, előzetes összefoglalójából derült ki, hogy a 2012-es évről szóló, 2013. szeptemberi NNSR a korábbihoz képest jelentősen megnövekedett halálozási adatról számol be. Míg 2010-ben 1029, a következő évben pedig 1233, 2012-ben már 2317 beteg vesztette életét az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések miatt. Az akkori államtitkár, Szócska Miklós magához kérette az NNSR teljes anyagát, s ettől fogva az el is tűnt a nyilvánosság szeme elől.

Az éves kórházi jelentések gyűjtése, elemzése nem szűnt meg – tudta meg a HVG –, csak „belső használatra” jelzéssel kerül az érdemesnek tartott kórházi vezetők elé. Úgy tűnik, hogy a 2013-ban jobb híján tévesnek kikiáltott infektológiai adatok az idő múlásával sem változtak, sőt egyes területeken tovább romlottak – olvasható a hvg.hu-n.

(forrás: HVG)
hirdetés

Könyveink