hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Csalétek lett az egészségügy fejlesztéséből

Az egészségügy fejlesztése lett a méz a Rogán-Harrach páros olimpiai madzagján – ez tűnik ki a Napi.hu cikkéből, melyben bemutatják a 2024-es budapesti játékokról szóló országyűlési határozat tervezetét.

Az elmúlt hetekben számos szervezet, köztük a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság is támogatásáról biztosította a 2024-es olimpiai pályázatot, így az ügy a parlament elé került. Rogán Antal és Harrach Péter országgyűlési határozati javaslatban állnak ki az indulás mellett – idézi fel a lap. Majd imerteti, hogy a tervezet milyen intézményeket létrehozva, s milyen módokon, utakon költené el a rendezvényre szükséges 2000-3000 milliárd forintot. Az előterjesztők jóslata szerint természetesen nyereségesen.

„Bár az utóbbi ötven évben az olimpia rendezése minden erre vállalkozó város/ország számára pénzügyi bukta volt - lást a görög csődöt -, a Magyar Olimpiai Bizottság és a parlamenti határozati javaslat előterjesztői is hisznek abban, hogy az olimpiarendezés nyereséges tevékenység lehet. Mondhatni előre isznak a medve bőrére - erre utal, hogy a határozatban rögzítenék: az olimpia rendezéséből származó költségvetési többletbevételeket "elsősorban és döntően" az egészségügy fejlesztésre lehet majd fordítani. Igaz, a többletbevételekre és az egészségügy fejlesztésre 2024-ig várnunk kell” – olvasható a napi.hu-n.

(forrás: napi.hu)
hirdetés

Könyveink