2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Diktál az állam, gyógyít a doktor

címmel a budapesti Péterfy utcai kórházban járva igyekszik áttekinteni az államosítás óta eltelt első hónapot a Magyar Hírlap.

hirdetés

Sásdi Antal főigazgató akár fel is lélegezhetett volna az átvétel nagy adminisztrációja után – írja  a lap – , ám az „államosítás” miatt a többi érintett főigazgatóval együtt át kellett terelnie pénzügyi tranzakcióit a Magyar Államkincstárhoz, amely – ahogyan a főigazgató fogalmazott – kevésbé rugalmas, mint a kereskedelmi bankok. Kamat nincs, az átállás miatt ráadásul keserű szájíz társult egy amúgy örömteli eseményhez: az év végén adósságcsökkentésre kapott, megközelítőleg ötszázmillió forintból csaknem egymillióval kevesebb érkezett a Péterfyhez, a hiányzó részt az államkincstár vette le. Csak remélni lehet, hogy a rugalmasság javítására fordítják majd.
Addig is marad a kézi utalványozás. Sásdi doktor a saját adrenalinszintjével küzdött, amikor az esedékes bérfizetésekre gondolt. Stílusbeli eltérésekkel ugyan, de kétezer dolgozója az ő fejét követeli, ha a sors nem kegyes, és a pénz akár egyetlen napot késik, amire most – első alkalommal a Magyar Államkincstárnál – egyébként komoly kockázatot láttak.

Egyébként ha a február eleji fizetési krízisen szerencsésen túl is jutnak, hamarosan itt a következő, a jóval nagyobb kérdés: mi is lesz az intézménnyel? A Magyar Hírlap felidézi, hogy az átvétel előtt az intézmények megfogalmazták saját víziójukat a jövőről. A kórházigazgató is elmondta, „mi szeretne lenni, ha nagy lesz”. Félretette vágyait, és fölajánlotta, hogy lemond négy telephelye egyikéről, a Szövetség utcai tömb krónikus részlegéről. Így az épület forgalomképessé válhat, a belgyógyászat a másik épületbe költözhetne, ahová a betegeket viszonylag kis mozgatással lehetne átvinni. Konkrét válasz azonban egyelőre nem érkezett.

Májustól pedig indul a térségekbe szervezett betegellátás, ahol a pácienst új játékszabályok alapján mozgatják. Ehhez viszont nagyon hamar meg kellene tudniuk, hogy elképzeléseik mennyiben vágnak egybe az új gazdáéval. A mai bizonytalan helyzetben csak a büszkeségükbe kapaszkodhatnak. Erősségként három úgynevezett kisműtétes szakmát emelt ki az igazgató a lapnak: urológiában, szemészetben és fül-orr-gégészetben bárkivel hajlandók versenyre kelni.

(forrás: Magyar Hírlap )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...