Eddig 25 millió került a PTE szolidaritási alapjába
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) szenátusa márciusban döntött arról, hogy szolidaritási alapot hoznak létre a Klinikai Központ alacsony keresetű egészségügyi dolgozói részére. A juttatás mértéke havi ötezer forint, amelyet Erzsébet-utalvány formájában kapnak meg a dolgozók.
Jelenleg 25 millió forint áll rendelkezésre a PTE által létrehozott szolidaritási alapban, ám ez nem a befizetésekből, hanem az universitas tavalyi pénzmaradványaiból került oda. Illés József, az egyetem Integrált Egészségügyi Szakszervezetének titkára azt mondja, mivel csak most indult az akció, egyelőre keveset tud arról, hogyan állnak a befizetésekkel. Vegyes a kép a felajánlásokat illetően. A kis keresetűektől nem lehet elvárni, hogy adakozzanak, de nem is az volt a cél.
A felajánlásokat illetően nincs határidő. A dolgozók között feszültséget okoz az is, hogy a szolidaritási alapból csak a betegellátásban dolgozók részesülnek, a kisegítő, adminisztratív munkakörben foglalkoztattak nem kapnak támogatást, pedig az ő megélhetésük éppen olyan problémás, mint azoké, akik részesülnek a felajánlásokból – írja a Pécsi Újság.
Az e területen munkálkodók jövedelmének nagy része a pótlékok, ügyeletek számából adódik össze. A betegellátásban részt vevők gyakorlatilag a közalkalmazotti bértábla minimumát keresik –- a 15 éve ott dolgozó nővérek, műtősnők éppúgy, mint az orvosok.























