hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egy nagy autógyárnak is jut hely a drogprevencióban

Drogprevenciós beszélgetésekkel kezdődött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár diákoknak indított egészségmegőrző programja – számol be a Hír TV.

„Én azt gondolom, hogy autógyártáson kívül egy ekkora cégnek regionálisan is többfajta szerepvállalást is kell biztosítani. Tehát felelősséget kell vállalnunk az oktatás területén, de ugyanúgy az egészség területén is, hogy megpróbáljunk ebben is valamilyen hozzáadott értéket adni ahhoz, hogy egészségesebb, kicsit tudatosabb felnőttekké váljanak a mai gyerekek” – idézi a lap Ács Lászlót, a Mercedes  HR-igazgatóját.

A drogprevenció megvalósításában a gyár szakmai partnere a Nemzetközi Kábítószer és Terrorellenes Tisztek és Civilek Egyesülete (NATEA) – teszi hozzá az MTI. – A program nagykövete többek között Zacher Gábor toxikológus, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ sürgősségi centrumának vezető főorvosa.

„Ahhoz, hogy itt valami érdemi pozitív változás történjen, azt gondolom, hogy majdnem egy fél generációnak kellene eltelnie, de ha nem csinálunk semmit, akkor persze nem fog változni semmi” – idézik Zachert a hirtv.hu-n.

 

(forrás: Hír TV, MTI)
hirdetés

Könyveink