hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Elhunyt Koleszár Lajos

Hatvannyolc éves korában meghalt Koleszár Lajos, az MSZP volt országgyűlési képviselője, a miskolci Semmelweis Kórház egykori igazgató-főorvosa, szakmai igazgatója.

Koleszár Lajos 1973-ban szerzett orvosi diplomát, kezdetektől a miskolci Semmelweis Kórházban dolgozott, 1978-tól belgyógyász szakorvosként. Ezt követően adjunktusi, majd részlegvezető főorvosi beosztásban végezte munkáját. 1995 és 2008 között az intézmény igazgató-főorvosaként, majd a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház létrejöttével szakmai igazgatóként tevékenykedett.

Intézményvezetése alatt készült el és kezdte meg működését a térségi Diagnosztikai Szűrőcentrum.

Koleszár Lajos 1989 októbere óta volt tagja a Magyar Szocialista Pártnak, az 1994-es országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es számú, Miskolc központú választókerületében szerzett mandátumot, négy évvel később pedig az MSZP megyei területi listájáról jutott be a parlamentbe. 2006 és 2010 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés tagja, az egészségügyi bizottság elnöke volt.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink