hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Előnyben a demencia

Az Alzheimer-kórral, demenciával küzdő emberek csupán felét diagnosztizálják a gazdag és kevesebb, mint egytizedét a szegény országokban – számol be a Nemzetközi Alzheimer Társaság idei jelentéséről a hirado.hu.

Idén Budapesten rendezte meg világkonferenciáját a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI), amely éves jelentését mindig a betegség világnapján, szeptember 21-én adja ki. A friss dokumentum szerint a nemzetközi közösség, a kormányok és maga a társadalom is csak kullog a demencia után, míg az állapot egyre több embert érint – írja a hirado.hu. A társaság úgy véli, nem várhat tovább a demenciával élők egészségügyi-ellátásának átalakítása és fejlesztése.

A demencia korai felismerése és kezelése jelentős, hosszútávú gazdasági előnyökkel járhat az egészségügyben és a társadalmi rendszerekben – fogalmaznak a jelentésben. A szakmai szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy az Alzheimer-kór és az egyéb demenciák jelentik a 21. század legkritikusabb demográfiai kihívását, egészségi és társadalmi krízisét.

Az ADI becslései szerint 2015-ben 47 millió ember élt demenciával. Ez a szám 20 évente csaknem megduplázódik, 2030-ra eléri a 75 milliót és 2050-re a 131 milliót. Az Európai Unióban közel 10 millióra, ebből Magyarországon 250 ezerre tehető a demenciával élő emberek száma. A világméretű költségek a 2010-es világjelentésben közzétett 604 milliárd dollárról 818 milliárd dollárra növekedtek 2015-re.

(forrás: Híradó Online)
hirdetés

Könyveink