hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

„Ezrével szűrik az orvosokat...”

A Margit hídnál történt gyilkosságról kérdezte a Magyar Hírlap Bilkei Pál kriminálpszichológust, aki a Gyurcsány-kormányt és az orvosok kiégését okolta.

Bilkei Pál véleménye szerint a hasonló tragédiák egyértelműen következnek abból, hogy a Gyurcsány-kormány 2007-ben bezáratta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) – írja a lap. Ennek megszűnése nemcsak a fekvő-, hanem a járóbeteg-szakrendelések színvonalát is drámaian csökkentette, mert az intézetben a gyógyító munkán kívül a nemzetközi szintű továbbképzés is folyamatos volt. A hazai orvostársadalmat ezenkívül nagyban sújtja a fiatalabb szakemberek elvándorlása, aminek következtében az idősebbek között egyre inkább felüti fejét az úgynevezett burnout-szindróma, a kiégés.
Az ilyen szakemberekben megszűnik a motiváltság, ezért nem is alkalmasak gyógyító munkára. Igaz, ez a pszichológusokra, pszichiáterekre is, akik így hiába találkoznak potenciálisan veszélyes betegekkel, érdektelenségük miatt nem diagnosztizálnak kellőképpen, ezért a megfelelő terápia is elmarad. A szindróma megjelenése Magyarországon ma már akkora gond, hogy ezrével szűrik az orvosokat minden szakterületről, és igyekeznek őket érdekeltté tenni abban, hogy újra megfelelően láthassák el feladataikat – olvasható a magyarhirlap.hu-n.

cimkék

hirdetés

Könyveink