hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Gyógyulást és diagnózist ígértek, hatmilliós bírságot kaptak

Jogsértően reklámozott egyes orvostechnikai, illetve gyógyászati segédeszközöket, ezért 6,1 millió forintra bírságolta a Jugis 2007 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (Jugis) a Versenyhivatal.

A cég a készülékeket valótlan gyógyító és egészségre vonatkozó hatásokkal népszerűsítette, valamint hamis diagnosztikai funkciókkal mutatta be termékbemutatóin - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Jugis 2013 május és 2014 április között valótlanul állította, hogy a BNM pulzáló mágnesterápiás és a BNM polarizáltfény-terápiás készülékek alkalmasak betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei gyógyítására, és termékeit így is hirdette ("alkalmas színekkel való gyógyításra"), valamint valótlanul tulajdonított a termékeknek az egészségre gyakorolt kedvező hatást ("felgyorsítja az anyagcserét").

A BNM mikroáramú kötéseket olyan kifejezésekkel népszerűsítette, mint például "pontosan a fájó helyeken fejti ki a hatását", a Magnetspace mágneses testelemző készüléknek pedig diagnosztikai funkciókat tulajdonított, úgy, hogy a Jugis be sem nyújtott gyártói megfelelőségi nyilatkozatot a GVH-nak, ám kiderült, hogy az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) felfüggesztette a készülék forgalmazását orvostechnikai eszközként, reklámozását pedig szintén megtiltotta.

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott, súlyosbító körülményként értékelte többek között, hogy a célcsoport kifejezetten sérülékeny réteg volt, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációra. Továbbá azt, hogy a cég bizalmi termékkel követett el jogsértést és a vásárlók széles körét érte el. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a Jugis önként felhagyott az árubemutatók szervezésével a versenyfelügyeleti eljárás megindítása előtt - írták.

A versenyhivatal közleményében hangsúlyozta, hogy az orvostechnikai eszközök forgalmazásának megkezdése a gyártó által elvégzett megfelelőségi-értékelési eljárás eredményeként felhelyezett CE jelöléssel lehetséges. A GVH tudományos megalapozottságot vár el és kizárólag megfelelő klinikai értékelést követően fogadja el gyógyhatás, illetve egészségre vonatkozó hatások állításának igazolását, és az értékelésnek tartalmaznia kell az adott eszköz használatára vonatkozó javaslatokat és teljesítőképességét a meghatározott tünetek enyhítésére.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink