hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Haláli üzlet

Az életfogytiglanra ítélt belga Frank van den Bleeken kezdeményezte, hogy eutanáziával vethessen véget börténéletének – e történetet idézi fel a Válasz.hu.

Belgiumban talán még a holland gyakorlatnál is megengedőbb az eutanáziát érintő törvényi szabályozás. Nem csak a végstádiumú halálos betegek kérelmezhetik, hogy ellenőrzött keretek között öngyilkosságot követhessenek el (illetve az orvosuk adjon be nekik halálos dózisú gyógyszert), de azok is, akiknek fizikai vagy pszichikai állapotuk visszafordíthatatlan és gyógyíthatatlan szenvedést okoz. Ezt a „kiskaput” használnák ki a Frank van den Bleekenhez hasonló figurák, akiknek a halál is megváltás lenne a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés helyett – írja a Válasz.hu szerzője.

Aki fájdalommentes, biztos halálra vágyik, és van elég pénze, Svájcban kaphat segítséget. Az ebből a célból utazókat a népnyelv öngyilkosturistáknak nevezi. A Dignitas nevű svájci civil szervezet már több mint ezer embernek „segített” meghalni. Szolgáltatásaikért négyezer eurót (vagyis több mint egymillió forintot) kérnek - olvasható a valasz.hu-n.

(Frank van den Bleeken történetéről itt olvashat bővebben.)

(forrás: Válasz.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink