hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Hangulatjavításra is jut a nyári kórházi segélyből

A költségvetési zárolás nem érinti az egészségügyet - jelentette be a humán tárca egészségügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Zombor Gábor elmondta az egészségbiztosítási alap időarányos tartalékaiból kaphatnak nyáron többlettámogatást az egészségügyi szolgáltatók. Azt a miniszter által korábban több mint tízmilliárdosnak jelzett adósságmentő csomagot az intézmények 75 százalékban a lejárt szállítói tartozásuk kiegyenlítésére, 25 százalékban pedig a működési feltételeik javítására fordíthatják.

Kérdésre azt mondta, az intézkedés "szektorsemleges", tehát nemcsak a Gyemszi-fenntartású  intézményeket, hanem például az egyetemeket és az egyházi intézményeket is érinti. Elmondta azt is, hogy a 14 milliárd forintos tartalékból egy 1,5 milliárd forintos miniszteri keretet is meghatároztak, amelyből "szabad felhasználással", a miniszter döntése alapján tudnak igényelni az egészségügyi szolgáltatók. Közölte, ezen túl a Gyemszi mint fenntartó úgynevezett vis maior keretéből ebben a hónapban csaknem 900 millió forintos támogatást nyújt a kórházaknak.

Tájékoztatása szerint a kormány döntést hozott az intézmények és egészségügyi szolgáltatók által az első félévben fel nem használt kapacitásokból származó csaknem 1,9 milliárd forint forrásról is. Ezt központi keretként újra elosztják, és a várólisták csökkentésére tesznek kísérletet belőle. Jelezte, hogy várakozásaik szerint ebből több mint hatezer várólistás műtétet lehet elvégezni a következő hónapokban.

A következő hónapban az alapellátás fejlesztésére is jelentős összegeket tudnak majd mozgósítani. Közölte, 750 millió forintos kerettel pályázatot írnak ki a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisokra. Hozzátette: akár 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak azok a háziorvosok, akik ezekben a körzetekben vállalnak munkát meghatározott időre.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...