hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Hízlalják az OMSZ-monopóliumot

Egyenként is több tízmillió forinttal rövidítheti meg versenytársait az a rendelet, amely monopolhelyzetbe hozza a mentőszolgálatot a rendezvény-biztosítási piacon – írta a Világgazdaság.

Kapcsolódó cikkek

A legújabb egészségügyi salátatörvényben módosított mentőrendelet jelentősen kibővítette azoknak a rendezvényeknek a körét, amelyeken kizárólag az Országos Mentőszolgálat nyújthat egészségügyi biztosítást – idézi fel a lap. Eddig ebbe a körbe csak az állami, a „kiemelkedő fontosságú” rendezvények és a nemzeti ünnepek tartoztak, ezentúl viszont többek között az európai vagy nemzetközi sportrendezvények, az autómotor-, illetve lovassport-rendezvények és a tízezernél több résztvevőt vonzó szabadtéri fesztiválok is.

A rendeletmódosítás ráadásul kötelező együttműködést ír elő a szabadpiaci szereplőknek az OMSZ-szel, amely „a sürgősségi betegellátás hatékonyságának javítása és a folyamatos ellátás biztosítása érdekében ... együttműködési megállapodást köt”. Mivel az „együttműködés” tartalmára nem tér ki a rendelet, Takács Zoltán, a Főnix-Med magánmentő vezérigazgatója szerint csak a mentőszolgálaton múlik, hogy teljesen kihúzza-e a szőnyeget a magánmentők lába alólolvasható a vg.hu-n.

(forrás: vg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink