hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Hogyan lehetnek naprakészek a várólista-adatok?

Ha azonnal büntetné az egészségbiztosító a hibás várólista-adatokat, az csak a harminc legtöbb hibát vétő kórháznak mintegy hárommilliárd forintjába kerülne. Az egészségügyi intézmények már javítják a hibákat, a helyzet azonban nem reménytelen: a MedWorkS program segít a várólista-adatok szinkronizálásában is. 

Rosszul vagy egyáltalán nem rögzített esetek, lejárt időpontok, hiányosságok az ellátási sorrend betartásakor – csupán néhány probléma a több mint egy éve működő online várólista nyilvántartással. Az egészségbiztosító komolyabb ellenőrzésekre és új szabályok bevezetésére készül – írtuk júniusban. Négy hónapos türelmi időt követően, szeptember 25-én az OEP főigazgatója valamennyi várólista nyilvántartást vezető intézmény főigazgatóját értekezleten tájékoztatta arról, milyen feladatok várnak rájuk, ha el szeretnék kerülni a hibás tételenkénti 30 ezer forintos levonást, valamint a hozzá kapcsolódó ellátási esemény után járó díjak megvonását. 

Ha azonnal élesben ment volna a rendszer, az egyik kórház 500 millióval kevesebb havi finanszírozást kapott volna a biztosítótól – csak a várólista problémák miatt. Az első harminc kórház potenciális büntetése országosan mintegy hárommilliárd forintra rúgott volna, de a 30. helyezett is mintegy 22 millióval lett volna szegényebb – értesült a MedicalOnline.

A kórházak központosított internetes várólistája több mint egy éve nyomon követhető az egészségbiztosító honlapján. A rendszer létrehozásával azonban nem teljesültek automatikusan a tőle várt célok, mint például a pontos, naprakész adatok, az ellátások sorrendiségének betartása – jelezte az IME, az egészségügyi vezetők szaklapja és a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság  konferenciáján Kiss Zsolt, az OEP Stratégiai Elemezési Főosztályának vezetője nyár elején. Ma – szemben a korábbiakkal – a rendszerben lévő adatoknak mintegy 20 százaléka hibás. Körülbelül felére csökkent, így jelenleg „már csak 8000” olyan beteg szerepel a listákon, aki túl van az operáción, s ugyancsak szemben a közvélekedéssel, a több évre jelzett várakozási időkkel szemben nincs olyan beavatkozás Magyarországon, amelynek elvégzéséhez egy évnél hosszabban kellene sorban állni.

„A jelenlegi kormányzat elődjétől átláthatatlan, betegazonosításra alkalmatlan várólista adathalmazt örökölt. Korábban soha ilyen lehetőség nem volt Magyarországon a listák tisztázására, nem volt ugyanis egységes és ellenőrizhető kimutatás a várakozók számát, illetve a várakozási időt érintően” – írta közleményében a szaktárca egészségügyért felelős államtitkársága. Ezzel szemben a tény az, hogy a 2007-ben létrehozott és a jelenlegi kormány egyik első intézkedései között megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) indikátorrendszerében voltak a várólistákra vonatkozó információk. Az EBF adatbázisában terület és műtéti típus szerint is kereshettek az érdeklődők – igaz, csak önbevalláson alapuló információt kaphattak a kórházaktól, de a Felügyelet vezetői elkötelezettek voltak abban, hogy valid adatokat tartalmazó rendszert építsenek, csakhogy erre már nem maradt idejük.

Az önbevallás időszakának azonban most vége. Az OEP július óta összefuttatja a teljesítmény-elszámolást a várólista adatokkal, s novembertől 30 ezer forinttal és finanszírozás-megvonással büntetni is tervezi a hibákat. Az intézmények nagy része hetek óta javítja is várólistáit, hogy elkerülje a januári pénzmegvonást. Teszi ezt annak ellenére, hogy a zavar, amely miatt az ellenőrzést bevezették, olyan hibák miatt jöhetett létre, amelyek az adminisztráció során keletkeztek – például nem egyezik a név vagy a taj-szám. Legalábbis ezt közölte a Délmagyarországgal Bodosi Mihály professzor, a Szegedi Tudományegyetem intézményi várólista bizottságának elnöke. De cáfolta a Magyar Kórházszövetség elnöke, Velkey György is, hogy a kórházak manipulálnák a várólistákat. A Bethesda kórház főigazgatója a Hír TV Magyarország Élőben című műsorban azt mondta: az adminisztrációs szoftver hibája miatt papíron sokszor több beteg várakozik műtétre, mint a valóságban.

Van azonban olyan rendszer, amely a lehető legteljesebb körű segítséget nyújtja az intézményeknek, és a hibák lehetőségét is kiküszöböli. Mint azt dr. Zétényi Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház finanszírozási csoportvezetője a MedicalOnline érdeklődésére elmondta: intézményük mintegy tíz éve használja a MedWorkS programot. Az intézményi betegadminisztrációval kapcsolatos rendszer határozottan előnyt jelent a várólistáknál is – mondja a szakember.

Az adatok ugyanis többféleképpen eljuttathatók az OEP-hez. Vagy speciális programot alkalmaznak, amely az információk felvitelét követően maga küldi azokat az OEP-nek, vagy az interneten keresztül, az OEP online-felületén rögzítik az adatokat a kollégák. A harmadik megoldás szerint egy integrált rendszerbe építik be a várólista programot, amely így megfelel annak a XXI. századi informatikai alapszabálynak is, hogy egy adatot lehetőleg egy helyen vigyenek be, s ha továbbítani kell, azt lehetőleg arról az egy helyről tegyék. dr. Zétényi Ágnes szerint az első két esetben ez az elvárás nem érvényesül, így nem elég hatékony, a hibák lehetősége nagyobb és a javítás is nehezebb.

Az általuk alkalmazott és jó egy éves munkával továbbfejlesztett MedWorkS program mindezeket a hibákat már kiküszöböli. A programban megvalósult várólista fejlesztésekhez, a napi használatból eredő tapasztalatok alapján, a kórház javaslatokat tett a gyártó cégnek.

– Tavaly ősszel, de legkésőbb tavasszal már sejteni lehetett, hogy az OEP büntetni fog a hibás adatokért – magyarázza a finanszírozási csoportvezető. Hihetetlen „kézi munkát végeztünk a GlobeNet csapatával, hogy az éles indulásig kijavítsuk az adminisztrációs hibákat, töröljük a „beragadt eseteket”, de mindez időre megtörtént, s ma már szinte minden automatikus.

Magának a várólista-adatnak az előállítása lényegében annyit tesz, hogy az orvos megvizsgálja a beteget, rögzíti, kiről van szó, s kiválasztja, hogy milyen műtétre, mikorra jegyzi elő – mondja dr. Zétényi Ágnes. A többi információt a program hívja elő. A beteg személyes adatai ugyanis tárolódnak a rendszerben, ha akár egyetlen egyszer megfordult az intézményben az utóbbi tíz évben.

A gondot sok helyütt az jelentheti, hogy az érvényben lévő szabályok szerint azoknak a betegeknek és beavatkozásaiknak is fel kell kerülniük a várólistára, akiknek-amelyeknek az esetében nem is volt szükség várakozásra, mert például mentővel érkeztek, és azonnali ellátást kaptak. Óriási segítség a MedWorkS programban, hogy ha megvan a beteg dokumentációja, akkor lényegében csak arra kell figyelni, hogy jelezzék, esetében sürgős ellátás történt. Ekkor ugyanis a rendszer automatikusan előállítja a megfelelő adatsort, és 10 másodpercenként el is küldi az üzenet szinkronizálását az OEP megfelelő felületére.

Nem véletlen, hogy az intézmény a legjobbnak bizonyult az OEP várólistákkal kapcsolatos ellenőrzésén.

Mindez hogy valósult meg a GlobeNet oldalán?

A MedWorkS rendszer már 2007-ben is rendelkezett várólista funkcióval. Segítségével az intézmények az új várólistás eseteiket rögzíthették a rendszerben, módosíthatták vagy törölhették az eseteket. A jelentés ekkor még off-line módon, havi jelentés készítésével működött. Ellenőrzés hiányában az adatközlés valódiságát a felhasználók hozzáértése, tájékozottsága, elhivatottsága biztosította. Az off-line várólista működés hiányosságait (pl.: múltbeli várólistás esetek ki nem vezetése a várólistáról) az első körös on-line várólista adatmigrációs időszakban az intézményeknek orvosolniuk kellett.

Koczka Rita a GlobeNet Zrt. várólista projekt felelőse így idézte fel a folyamatot:

„2012. május 24-én megtörtén az OEP-ben a fejlesztők tájékoztatása, ezt követően 6 munkanap állt rendelkezésre az „első körös migrálási időszak” kezdetéig. Cégünk célja kezdetben is a teljes körű integráció fejlesztése volt. Rövid időn belül sikerültek azok a kardinális fejlesztések, melyek a kötelezően kitöltendő adatmezők megjelenését, az on-line várólista paramétereinek kezelését valamint a kommunikációt biztosították. A fejlesztéssel párhuzamosan megkezdődtek azok az adatlekérdezések, adatfeltöltések, melyek az intézmények számára nélkülözhetetlenek voltak a nagy mennyiségű adatszolgáltatáshoz.

A dömpingszerű munkavégzést bizonyos ideig egy csendes fejlesztési időszak váltotta fel. Az OEP-től kapott intézményi hibalisták kezelése, valamint a „második körös migráció” ismét megemelkedett terhet jelentett mind az intézményeknek, mind pedig a GlobeNet csapatának. A szoros együttműködés, a tapasztalatok közvetítése, felhasználása a javítások során előre mozdította a komplex feladat megoldását.

A legnagyobb nehézséget a fejlesztésben az jelentette, hogy a rendszer életbe lépését követően, számos szakmai, logikai, üzemeltetői igény alapján változtak a rendszerrel szemben támasztott követelmények. A változások rendeletmódosításokban jelentek meg, gyakran rövid fejlesztési időt adva a szolgáltatóknak.

A GlobeNet a rendszerben történt változásokról folyamatosan értesítette az ügyfeleit, de a felhasználóknak időt kellett adni a rendszer működésének elsajátítására, a mellett, hogy a várólista működés ellenőrzés belső folyamatait is le kellett tisztázni az intézményekben. Nagy hangsúlyt kaptak a napi munkavégzésből eredő fejlesztési igények, amelyeket ügyfeleink juttattak el hozzánk. A felhasználásból eredő tapasztalatokat nem hagytuk figyelmen kívül, nagy részük beépítésre került a rendszerbe ezzel is megkönnyítve a végfelhasználók és várólista felelősök munkáját.

 A „tanuló időszakban” egymást segítettük ügyfeleinkkel, és igyekeztünk maradéktalanul teljesíteni. Az OEP-től visszakapott első hibalisták okozta sokk után, már a jellemző hibatípusokra megoldási, ellenőrzési és megelőzési javaslatokkal is szolgáltunk.

Az on-line várólista funkcióra a mai napig sem mondhatjuk azt, hogy egy lezárt fejlesztési feladatról beszélünk. A funkciók tisztázottak, a rendszerben a lehetőségek adottak:

-         rugalmas paraméterezési felület

-         kialakított, folyamatos on-line kommunikáció

-         új várólista elem létrehozása, módosítása, törlése

-         várakozó esethez kapcsolódó ellátás lejelentése

-         sürgős várólista elem automatikus létrehozása, lejelentése

-         felhasználói figyelmeztetések

-         OEP-től visszakapott hibakódok kezelése

A finanszírozási visszavonások/visszatartások megelőzése újabb fejlesztési feladatott adott a GlobeNet-nek. Hamarosan átadjuk ügyfeleink részére azt a kifejezetten ellenőrzésre, javításra kialakított felületet, ami biztosítja a finanszírozási jelentés és várólista elemek kapcsolatának megtekintését, és jelzi az eltéréseket, stb.

A rendszer működését az igazolja számunkra, amikor a felhasználók már csak kényelmi funkciókat kérnek tőlünk, amikor a support terheltsége minimális és a kapott OEP hibalisták megoldását az intézményi várólista felelősök önállóan végzik.

Az elmúlt több mint egy év tapasztalata alapján büszkék lehetünk az elért eredményekre, ügyfeleinkre épp úgy, mint belső csapatunk odaadó munkájára!”

cimkék

hirdetés

Könyveink