2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Igazuk lehet, pénzük már kevésbé

A magyarországi forgalmazóval és az egészségügyi szolgáltatóval szemben is érvényesíthetik kárigényüket azok a nők, akiknek orvosi helyett ipari szilikonnal töltött mellimplantátumot ültettek be – írja az atv.hu.

hirdetés

Az egyik itthon folyó perben eljáró ügyvédet is megszólaltatta az ATV Start című műsora. Pongrácz Krisztina ott elmondta, az érintettek perelhetik forgalmazót, amely itthon a termékfelelősségi szabályok alapján gyártónak minősül, s a termék forgalomba helyezését követő tíz éven belül köteles felelősséget vállalni az esetleges károkért. Probléma azonban, hogy nyilatkozatai szerint a magyar forgalmazó is csődközeli helyzetben van, így kérdés, hogy a megítélt kártérítéseket ki fogja majd kifizetni az érintetteknek.

A hibás teljesítés szabályai értelmében a beültetést végző egészségügyi intézmények is perelhetők, hiszen nem csupán műtéti szolgáltatást nyújtottak, hanem egyúttal értékesítették is az implantátumokat. Ez esetben viszont a kárigény érvényesítésének a beültetést követő legfeljebb három éven belül kellene meg történnie, márpedig ezeket a beavatkozásokat sok nő esetében még 2005-2006-ban végezték – magyarázta az ügyvéd.

(forrás: ATV )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...