hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Intervenciós erőket küld az USA az ebola-frontra

Globális fellépést sürgetett a globális fenyegetést jelentő Ebola-járvány ellen Barack Obama amerikai elnök kedden Atlantában, egyúttal közölve, hogy az USA jelentős szerepet vállal a küzdelemből.

Az elnök, aki a járványügyi megelőzési központ (CDC) atlantai főhadiszállásán tett látogatást, bejelentette, hogy 3000 katonát vezényel Nyugat-Afrikába, elsősorban Libériába, akik ott 17 százágyas egészségügyi létesítményt építenek és több ezer járványügyi segélymunkást képeznek ki.  Ez a legnagyobb nemzetközi segítségnyújtás a CDC történetében. A mérnökökkel és orvosokkal megerősített kontingens parancsnoksága Monroviában lesz.

Barack Obama szerint a példátlan méretű, százezrek megfertőződésével fenyegető járvány veszélyt jelent a világ gazdaságára és biztonságára, ugyanakkor annak valószínűsége, hogy az az Egyesült Államokat is elérje, rendkívül alacsony. Arra figyelmeztetett, hogy a helyzet a még rosszabbodni fog, mielőtt ismét jobbra fordul.

Az idei a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra, Libériára, Nigériára, Szenegálra  és a Kongói Demokratikus Köztársaságra  is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi szerint a betegség idén már közel 2500 emberéletet követelt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed, tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink