hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Itt az új Egészségügyi Szakmai Kollégiumi lista!

Ma délelőtt vették át megbízólevelüket az új Egészségügyi Szakmai Kollégium 61 tagozatának vezetői és tagjai – értesült a MedicalOnline.

 Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, tavaly május 13-án lejárt az Egészségügyi Szakmai Kollégium vezetőségének, tagozatvezetőinek és tagjainak mandátuma. A kétszintű kollégiumi struktúrát 2011-ben alakította ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, akkor ünnepélyes keretek között, nyilvánosan adták át a tagozatok képviselőinak a megbízóleveleket, amelyek négy évre szóltak. A grémium lejárt mandátumát tavaly nyáron hosszabbította meg Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár, azonban a tagság megújítása elmaradt. Időközben január 1-jével hatályba lépett az a miniszteri rendelet, amely átalakított néhány tagozatot, a ma kinevezettek már eszerint kaptak megbízatást. Néhány tagozatba azonban az elmúlt fél évben sem sikerült tagokat delegálni, információink szerint a tagokat vagy tagozatvezetőket ezekbe a szakmai csoportokba később nevezik ki, így például nem teljes többek között a háziorvosi, vagy a klinikai szakpszichológiai tagozat sem.

Három új tagozat alakult, az egynapos sebészet és a hospice ellátás mellett külön grémium képviseli a védőnőket, akik eddig a gyermek alapellátási tagozathoz tartoztak. Az új tagozat vezetésére azt a Bábiné Szottfried Gabriellát kérték fel, aki mint Fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri megbízottként a védőnői szolgálat átalakítására tett javaslatot több hónapnyi országos roadshowját követően, ám ennek nyomán azóta sem alakult meg a Nemzeti Védőnői Szolgálat. Más tisztségben ismertük eddig dr. Velkey Györgyöt is, aki márciusig vezeti még a Magyar Kórházszövetséget, ő a Csecsemő és gyermekgyógyászati tagozat tagja lett.

Bár a szakmai kollégium tagozatainak túlnyomó többsége nem fogalmazott meg markáns szakmai véleményeket az elmúlt négy és fél évben, többször is élni kívánt tanácsadói funkciójával a Menedzsment és egészséggazdaságtan tagozat, amely többek között szót emelt az OEP finanszírozási módszertana ellen, amely megyei szintre delegálta volna a források és kapacitások lakosságarányos szétosztását, és amely megalapozta Zombor Gábor akkori államtitkár struktúraátalakítási terveit. A tagozat magában foglalja a jövőben az ágazati informatikát is, ellenben a sokszor „különvéleménnyel” élő, és az ágazat irányítóinak egyes lépéseit kritizáló, a tagozatot korábban vezető Sinkó Esztert fel sem kérték a grémiumba.

A 61 tagozat munkáját továbbra is prof. dr. Fülesdi Béla irányítja. Ez azért is érdekes, mert az ágazatot vezető Ónodi-Szűcs Zoltán öt pontja között szerepel a szakmai minimumfeltételek rendszerének átalakítása, és információink szerint a szakmai kollégium tagozataira számít az új jogosítási rendszeren alapuló minimumfeltételek kialakításában, miközben a régi-új kollégiumi elnök megtartaná azokat.

A tagozatok több mint felében, 34 testületben történt kisebb-nagyobb személyi változás, a többiek a régi felállásban folytatják a munkát. A  hiányos tagozatok feltöltése mellett a tagozatok munkáját segítő tanácsok felállítása is hátra van még.

A kérdés most már csak az, hogy Ónodi vajon igényt tart-e a szakma véleményére, hiszen 2012 óta, amikor kijelölték a kórházi progresszivitási szinteket, újrafogalmazták a minimumfeltételeket és a szakképzési rendeleteket, nemigen tartottak igényt a kollégium munkájára. Zombor Gábor mindössze egyszer, formálisan találkozott a tagozatokkal, az október óta regnáló államtitkár pedig csak a mai napon, a megbízólevelek átadáskor.

T.O.

 

AZ ÚJ LISTA:

 

1. Addiktológia tagozat

Dr. Varga Gábor tagozatvezető

Dr. Sineger Eleonóra  tag 

Dr. Szemelyácz János tag

 

2. Aneszteziológia és intenzív terápia tagozat

Prof. Dr. Fülesdi Béla   tagozatvezető

Prof. Dr. Gál János tag

Dr. Nagy Géza Phd. tag

 

3. Angiológia és érsebészet tagozat

Prof. Dr. Entz László tagozatvezető

Prof. Dr. Kollár Lajos tag

Dr. Palásthy Zsolt tag

 

4. Ápolás és szülésznői (szakdolgozói) tagozat

Mészáros Magdolna   tagozatvezető

Papp Szekeres Anita  tag

 

5. Arc, állcsont és szájsebészet tagozat

Prof. Dr. Piffkó József tagozatvezető

Dr. Oberna Ferenc tag

Dr. Redl Pál tag

 

6. Balneoterápia tagozat

Prof. Dr. Bender Tamás tagozatvezető

Dr. Oláh Mihály tag

Dr. Héjj Gábor tag

 

7. Belgyógyászat, endokrinológia, diabétesz és anyagcserebetegségek tagozat

Prof. Dr. Karádi István tag

Dr. Mezősi Emese tag

 

8. Bőr- és nemibetegségek tagozat

Prof. Dr. Kárpáti Sarolta tagozatvezető

Prof. Dr. Liszkay Gabriella tag

Prof. Dr. Remenyik Éva tag

 

9. Csecsemő- és gyermekgyógyászat tagozat

Prof. Dr. Balla György tagozatvezető

Dr.Velkey György tag

Dr. Nagy Anikó tag

           

10. Dietetika, humán táplálkozás (szakdolgozói) tagozat

Henter Izabella tagozatvezető

Terényiné Marinov Ágnes tag

Utczás Anna tag

 

11. Égés- és plasztikai sebészet tagozat

Dr. Tamás Róbert tagozatvezető

Dr. Bene Ruzsena tag

Dr. Molnár Csaba tag

 

12. Egynapos sebészet tagozat

Dr. Gamal Eldin Mohamed tagozatvezető

Dr. Göböl Zsolt tag

Dr. Janecskó Mária tag

 

13. Fog- és szájbetegségek tagozat

Prof. Dr. Fejérdy Pál tagozatvezető

Prof. Dr. Hegedűs Csaba tag

Prof. Dr. Nagy Katalin  tag

 

14. Foglalkozás orvostan tagozat

Prof. Dr. Cseh Károly tagozatvezető

Dr. Grónai Éva tag

Dr. Hazay Balázs tag

 

15. Fül-orr-gégészet   tagozat

Prof. Dr. Katona Gábor tagozatvezető

Prof. Dr. Rovó László tag

Dr. Tamás László tag

 

16. Gasztroenterológia és hepatológia tagozat

Prof. Dr. Wittmann Tibor tagozatvezető

Dr. Novák János tag

Dr. Taller András tag

 

17. Geriátria és krónikus ellátás tagozat

Prof. Dr. Bakó Gyula tagozatvezető

Dr. Ádám Ildikó tag

Dr. Blaskovich Erzsébet tag

 

18. Gyermek alapellátás (Házi gyermekorvostan, ifjúsági és iskolaorvostan) tagozat

Dr. Póta György  tagozatvezető

Dr. Pátri László  tag

Dr. Mezei Éva  tag

 

19. Gyermekpszichiátria és addiktológia tagozat

Dr.  Pászthy Bea tagozatvezető

Dr.  Nagy Péter  tag

Dr. Vetró Ágnes  tag

 

20. Gyermeksebészet tagozat

Prof. Dr. Verebély Tibor  tagozatvezető

Dr. Farkas András   tag

Dr.  Csízy István  tag

 

21. Gyógyszerellátási gyógyszerészet (gyógyszerészeti) tagozat

Dr. Télessy István  tagozatvezető

Dr. Hankó Zoltán  tag

 

22. Háziorvostan

Dr. Vajer Péter tag

 

23. Hospice és palliatív ellátás tagozat

Dr.   Benyó Gábor tagozatvezető

Dr.   Muszbek Katalin tag

Dr.  Simkó Csaba tag

 

24. Idegsebészet tagozat

Prof. Dr. Bognár László  tagozatvezető

Prof. Dr. Barzó Pál  tag

Prof. Dr. Csókay András tag

 

25. Igazságügyi orvostan, orvos-szakértés és biztosítási orvostan tagozat

Prof. Dr. Keller Éva tagozatvezető

Dr. Szabó István   tag

Prof. Dr. Tringer László tag

 

26. Infektológia tagozat

Dr. Prinz Gyula tagozatvezet

Dr. Schneider Ferenc tag

Prof. Dr. Ternák Gábor  tag

 

27. Kardiológia tagozat

Prof. Dr. Merkely Béla tagozatvezető

Prof. Dr. Szatmári András  tag

Prof. Dr. Tomcsányi János  tag

 

28. Klinikai genetika  tagozat:

Prof. Dr. Molnár Mária Judit  tagozatvezető

Prof. Dr. Melegh Béla tag

 

29. Klinikai immunológia és allergológia tagozat

Prof. Dr. Nékám Kristóf tagozatvezető

Dr.  Constantin Tamás  tag

Prof. Dr.  Szekanecz Zoltán  tag

 

30. Klinikai és járványügyi mikrobiológia tagozat

Dr. Visontai Ildikó tagozatvezető

Dr. Kónya József  tag

Prof. Dr. Nagy Erzsébet tag

           

31. Klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológus tagozat

Dr. Császár-Nagy Noémi  tagozatvezető

 

32. Komplementer medicina tagozat

Dr. Eöry Ajándok tagozatvezető

Prof. Dr.  Hegyi Gabriella     tag

Dr.  Jónás Eszter tag

 

33. Kórházi klinikai gyógyszerészet (gyógyszerészeti) tagozat

Prof. Dr. Botz Lajos tagozatvezető

Prof. Dr. Soós Gyöngyvér  tag

Dr. Bodó Gabriella tag

 

34. Megelőző orvostan és népegészségügy, kórházi higiénia tagozat

Prof. Dr. Vokó Zoltán   tagozatvezető

Prof. Dr. Ádány Róza   tag

Dr. Betlehem József  tag

 

35. Menedzsment, egészséggazdaságtan és egészségügyi informatika tagozat

Prof. Dr. Gaál Péter  tagozatvezető

Prof. Dr. Boncz Imre tag

Dr. Surján György  tag

 

36. Mozgásterápia és fizioterápia (szakdolgozói) tagozat

Dr. PhD. Horváth Mónika tagozatvezető

Peuser Judit  tag

Tóthné Steinhausz Viktória  tag

 

37. Nefrológia és dialízis tagozat

Prof. Dr. Wittmann István  tagozatvezető

Prof. Dr. Balla József  tag

Prof. Dr. Reusz György tag

 

38. Neonatológia tagozat

Dr. Szabó Miklós tagozatvezető

Dr. Kelemen Edi tag

Dr. Gárdos László  tag

 

39. Neurológia tagozat

Prof. Dr. Bereczki Dániel  tagozatvezető

Prof. Dr. Csiba László   tag

Dr. Valikovics Attila tag

 

40. Nukleáris medicina tagozat

Prof. Dr.  Szilvási István tagozatvezető

Prof. Dr.   Zámbó Katalin tag

Prof. Dr. Pávics László  tag

 

41. Onkológia és sugárterápia tagozat

Prof. Dr. Kásler Miklós tagozatvezető

Dr. Horváth Zsolt  tag

Prof. Dr. Bodoky György tag

 

42. Ortopédia tagozat

Prof. Dr. Tóth Kálmán   tagozatvezető

Dr. Csernátony Zoltán   tag

Dr. Tóth János  tag

 

43. Orvosi laboratórium  tagozat

Prof. Dr. Kappelmayer János tagozatvezető

Prof. Dr. Kovács L. Gábor  tag

Dr.  Nagy Erzsébet  tag

 

44. Oxyológia – sürgősségi orvostan, toxikológia, honvéd és katasztrófa orvostan tagozat

Dr. Varga Csaba tagozatvezető

Dr. Fehér Éva  tag

Dr. Zacher Gábor tag

 

45. Patológia tagozat

Prof. Dr. Tímár József   tagozatvezető

Prof. Dr. Méhes Gábor  tag

Dr. Vass László  tag

 

46. Pszichiátria és pszichoterápia  tagozat

Dr.  Németh Attila   tagozatvezető

Dr.  Frecska Ede  tag

Prof. Dr. Janka Zoltán  tag

 

47. Radiológia  tagozat

Dr. Battyáni István  tagozatvezető

Prof. Dr. Palkó András  tag

Prof. Dr.  Bérczi Viktor  tag

 

48. Rehabilitáció, fizikális medicina és gyógyászati segédeszköz tagozat

Dr.  Dénes Zoltán  tagozatvezető

Dr.  Záborszky Zita  tag

Prof. Dr.  Vekerdy-Nagy Zsuzsanna  tag

 

49. Reumatológia  tagozat

Prof. Dr. Poór Gyula  tagozatvezető

Prof. Dr. Czirják László tag

Prof. Dr. Géher Pál  tag

 

50. Sebészet  tagozat

Prof. Dr. Oláh Attila tagozatvezető

Dr. Svébis Mihály tag

Prof. Dr. Harsányi László  tag

 

51. Sportegészségügy tagozat

Dr. Soós Ágnes tagozatvezető

Prof. Em. Dr.  Pavlik Gábor   tag

Dr. Varga Lehel  tag

 

52. Szemészet  tagozat

Prof. Dr.  Facskó Andrea   tagozatvezető

Prof. Dr. Nagy Zoltán Zsolt  tag

Dr. Vámosi Péter  tag

 

53. Szívsebészet tagozat

Dr. Székely László  tagozatvezető

 

54. Szülészet és nőgyógyászat, asszisztált reprodukció tagozat

Dr.  Demeter János tagozatvezető

Prof. Dr. Ács Nándor   tag

Dr.  Konc János tag

 

55. Transzfuziológia és hematológia tagozat

Prof. Dr. Vályi-Nagy István  tagozatvezető

Prof. Dr. Kiss Csongor   tag

Prof. Dr. Masszi Tamás tag

 

56. Transzplantáció tagozat

Dr. Máthé Zoltán  tagozatvezető

Dr.  Ablonczy László tag

Dr.  Kalmár Nagy Károly tag

 

57. Traumatológia és kézsebészet tagozat

Prof. Dr. Fekete Károly tagozatvezető

Dr. Gera László  tag

Dr. Tóth Ferenc  tag

 

58. Tüdő- és mellkas sebészet tagozat

Dr. Lang György tagozatvezető

Dr. Rényi-Vámos Ferenc  tag

Dr. Takács István tag

 

59. Tüdőgyógyászat   tagozat

Dr. Kovács Gábor  tagozatvezető

Prof. Dr.  Losonczy György  tag

Prof. Dr. Somfay Attila  tag

 

60. Urológia    tagozat

Prof. Dr.  Nyírády Péter tagozatvezető

Dr. Flaskó Tibor tag

Prof. Dr. Tenke Péter tag       

 

61. Védőnői tagozat

Bábiné Szottfried Gabriella  tagozatvezető

Odor Andrea   tag

Csordás Ágnes  tag

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink