hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Késik a gyermekpszichiátria támogatása

Ismét késik a gyermekpszichiátria és -addiktológia támogatása, a tavaly ígért 6 milliárd forintot talán jövőre kaphatják meg az intézmények. Hiába áll a Heim Pál kórház Gyöngyösi úti telephelyén a felújított épület, amely otthont adhatna az új központnak, nincs forrás az infrastruktúra kialakítására és a működtetésre. Pedig ez a központ a legsúlyosabb eseteket látná el – tudta meg a Magyar Nemzet.

Magyarországon a fiatalok 25 százaléka foglalkozik visszatérően az öngyilkosság gondolatával, és 12 százalékuk gondolt már arra, hogy jobb volna, ha nem is élne – mondta a lapnak Sófi Gyula, a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának főorvosa, igazságügyi gyermekpszichiáter. Kifejtette: mindezt egy öt éve végzett nemzetközi felmérésből tudhatjuk, amely Európában vizsgálta a 14 és 16 év közötti fiataloknál az öngyilkosságok jelenlétét. A helyzet azóta valószínűleg romlott, Magyarországon azonban nincs arra vonatkozó friss felmérés, hogy hány gyermek kísérelt meg véget vetni az életének, vagy foglalkozik az öngyilkosság gondolatával.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján mindössze annyi tudható: 2014-ben két 14 évesnél fiatalabb gyermek követett el öngyilkosságot, míg 2015-ben hármat nem sikerült megmenteni ebből a korcsoportból. A 15–19 évesek közül 2014-ben 23-an, míg tavaly 27-en haltak meg öngyilkosság miatt.

Azért, hogy a fiatalok megfelelő segítséget kaphassanak, 2015 tavaszán a kormányzat felkérte a hazai szakértőket – köztük a Heim Pál Gyermekkórház orvosait –, hogy dolgozzanak ki olyan mentálhigiénés programot, amelyre mindenképpen szükség lenne a gyermekek szellemi, pszichés jóléte érdekében. A tervek szerint az egészségügyi államtitkárság hatmilliárd forintot szánt a programra, amely idén indult volna.

Hiába készült azonban el a szakmai terv, a forrás hiányzott. A napokban Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár közölte: a következő években is folytatódnak a gyermekegészségügyet érintő fejlesztések, idézi a Magyar Nemzetet a Weborvos.

(forrás: Magyar Nemzet, WebOrvos)
hirdetés

Könyveink