hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Készül már a pályázat a nővérszállók felújítására

Teljesülhet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) tavaszi kérése, uniós forrásból elkezdődhet a nővérszállók felújítása az országban – írja a Népszava.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a lapnak megerősítette, a hozzájuk tartozó több mint száz egészségügyi intézményben az elmúlt hónapokban előzetes felmérést végeztek. Ennek alapján úgy látják, az Emberi Erőforrás Operatív Program (EFOP) uniós forrásaiból - 2020-ig - 10 milliárd forint szükséges erre a célra, a nővérszállók felújítására 8,6 milliárdot, új szálló létesítésére 1,4 milliárdot szánnak. Bár korábban 15 milliárdnál is nagyobb összegek hangzottak el, a felmérés alapján végül összesen 2500 férőhelyre költenek majd, ebből 360 új szálláshely, 2140 pedig felújítás lesz. A fejlesztések négy régióban valósulnak meg: a Dél-Dunántúlon, a Dél-Alföldön, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon. A pályázati konstrukció szakmai programját már véleményezik, de a kiírás pontos időpontjára még várni kell – olvasható a nepszava.hu-n.

(forrás: Népszava Online)

cimkék

hirdetés

Könyveink