hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Két apja és két anyja van az ikreknek

Négy szülője van a hét végén született izraeli "féltestvér ikreknek" – értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet.

Egy meleg pár mindkét tagjának spermájával külön-külön megtermékenyítették egy donor petesejtjeit, majd egy béranya hordta ki az ily módon megfogant ikreket, két apuka biológiai féltestvér-kisfiait. "Nem ismerek még egy ilyen esetet. Tervezett ikrekről van szó, akiknek apja a pár két tagja. Biológiai anyjuk közös, de egy másik nő hozta őket a világra, és így négy szülőjük van" - hangsúlyozta orvosuk, Ilia Bar.

Az Izraelben élő, harmincas éveikben járó édesapák külön-külön lombikban fejlődő embriói közül megfoganásuk ötödik napján - a méhen kívül lehetséges fejlődés legvégső időszakában - csak a legegészségesebbnek tűnőt választották ki, és ültették a jövendő anya méhébe. Az orvosok semmiképpen sem akartak kettőnél több embriót beültetni, mert tartottak egy többszörös ikerterhesség kockázataitól, szerencsére az önként vállalkozó nő sikeresen kihordta mindkét embriót.

A Ynet cikkéből kiderült, hogy nemcsak fogantatásuk, neveltetésük is különleges lesz, mert a terhességet donor petesejtből vállaló hölgy és a meleg pár együtt fogják felnevelni a kisfiúkat.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink