hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kisebb esélyt adnak a nőknek a túlélésre

A nők nagyobb eséllyel halnak meg szívinfarktust követően, mint a férfiak és kisebb valószínűséggel részesülnek olyan orvosi kezelésben, amely megmenthetné az életüket.

A Párizsi Szív-és Érrendszeri Kutatóközpont vizsgálata szerint a szívrohamot szenvedett nők kisebb valószínűsséggel esnek át - az erek állapotának helyreállítását szolgáló, a szív leszűkült, elzáródott ereinek megnyitására alkalmazott - angioplasztikán. Az Európai Kardiológiai Társaság londoni kongresszusán ismertetett tanulmány készítői olyan Párizsban és környékén élő 11 ezer 420 ember adatait elemezték, akik kórházon kívül estek át szívmegálláson.

Eredményeik szerint az ilyen eseteknél a túlélési ráta a nőknél 18, a férfiaknál 26 százalék volt, míg az angioplasztikán átesettek aránya a nőknél 26, a férfiaknál 36 százalék volt - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A szakértők szerint a halálozási arányban tapasztalható eltérés részben magyarázható azzal, hogy a nők általában idősebb korban és gyakran egyéb egészségi problémákkal, például cukorbajjal is küzdve szenvednek szívinfarktust. A lehetséges okok közé tartozik ugyanakkor az orvosok "helytelen hozzáállása" és az, hogy a női pácienseiknek nem javasolják a szükséges beavatkozásokat.

A szívroham elsődleges kiváltó oka általában koszorúér-betegség, amely évente nagyjából 73 ezer ember halálát okozza Nagy-Britanniában és a vezető halálozási oknak számít mindkét nem esetében. Nagyjából 850 ezer brit nőt érint a betegség, és sokan közülük nem is tudnak róla. Szakértők szerint növelni kellene a lakosságban a betegséggel szembeni tudatosságot.

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink