2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Központosított beszerzések a kórházaknál

A háziorvosok mellett a gyógyszerészek is érdekeltek abban, hogy az egészségügyi struktúraátalakítás lényegét a betegek is megértsék – hangsúlyozta Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója a gyógyszerészek háromnapos konferenciá­ján.

hirdetés

Az átalakítás legfőbb célja, hogy a betegek mindenütt korszerű körülmények között kaphassanak az állapotuknak megfelelő ellátást – közölte a főigazgató. A részletekről szólva Török Krisztina megemlítette: folyamatban van a betegellátó intézmények térségi ellátási kötelezettségének kialakítása. Az egyik fontos stratégiai feladat a kórházak átadás-átvételével kapcsolatban, hogy az intézeti gyógyszerellátás területén egységes szakmai koncepciót dolgozzanak ki.

A közbeszerzésekben a GYEMSZI egységes, központi beszerzővé válik. A főigazgató kiemelte, a szakmai egyeztetések után olyan gyógyszer- és orvostechnikai közbeszerzések indulnak hamarosan, amelyek révén racionalizálni lehet a beszerzéseket. Ebben jelentős feladat hárul majd az Országos Gyógyszerterápiás Tanácsra (OGYT), amely megteremti a közbeszerzések szakmai alapjait – tudósít a Magyar Hírlap. 

(forrás: Magyar Hírlap Online )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...