hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Lement a nádvágóláz

Augusztus közepe óta nem volt újabb leptospirózisgyanús megbetegedés Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Sinkó-Káli Róbert megyei tisztifőorvos tájékoztatása szerint július végétől összesen 42 ember betegedett meg, közülük hárman Szolnok megyén kívüliek, de munkavégzésük közben ott fertőződhettek meg. Jelenleg már csak egy ember van kórházban.

Az érintettek megbetegedésük előtt mezőgazdasági munkát végeztek, döntően kukoricát címereztek, és az eső által elárasztott sáros földeken, gyakran térdig érő vízben mezítláb dolgoztak. A víz és a talaj a jelentősen elszaporodott rágcsálók vizeletével szennyeződhetett, és a betegek a bőrükön lévő apró horzsolásokon, sebeken keresztül fertőződhettek meg. Egy korábbi megyei tisztiorvosi közlés alapján a laboratóriumi vizsgálatok során hat esetben igazolódott be a leptospirózis baktérium okozta fertőzés.

A nádvágóláznak is nevezett betegség jellemző klinikai tünetei a visszatérő 39-40 Celsius-fokos láz, hidegrázás, izomfájdalmak, erős fejfájás, szédülés, hányás és hasmenés. Nemritkán orrvérzés, illetve gyomor-bélrendszeri vérzés is előfordul.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink