hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Leszavazták a közbeszerzést

Huszonkét év után bomlott fel a háziorvosi ügyeleti rendszer hét településen – Parádsasvár, Parád, Bodony, Mátraballa, Mátraderecske, Recsk és Sirok útkereséséről a HEOL ír.

A helyi ügyeleti rendszert két évtizeden át irányító dr. Sófalvi Antal az után mondott le a feladatról, hogya tavalyi évet értékelő összejövetelen az egyik település polgármestere felvetette, hogy olcsóbban és talán hatékonyabban is megszervezhető lenne az ellátás. A doktor ekkor döntött úgy, hogy lemond tisztségéről, és erről másnap levélben is értesítette a hét önkormányzatot

Sófalvi doktor egyébként évek óta hangoztatta, hogy az ügyeleti rendszer a finanszírozás miatt nehezen fenntartható. Mivel a OEP-től kapott pénzösszeg nem fedezi az ügyelet költségeit, így az önkormányzatok támogatása nélkül már rég működésképtelenné vált volna.

Hogy végleges megoldást találjanak, a napokban valamennyi érintett önkormányzatnak dönteni kell: Mátraderecske (mint gesztor) önkormányzatát megbízzák-e azzal, hogy egy referens segítségével közbeszerzési eljárással válassza ki a lehetséges szolgáltatót. Parádon kedden a helyi grémium leszavazta az előterjesztést.

Szerda délutáni több mint kétórás egyeztetésen részt vettek a községek polgármesterei, az ügyeletben dolgozó háziorvosok és nővérek, a parádfürdői Állami Kórház igazgatója, valamint az OEP megyei képviselője. Az egészségügyiek álláspontja szerint felelőtlenség egy több évtizede jól működő ügyeleti rendszert átalakításra kényszeríteni.

A jelenlévő háziorvosok kivétel nélkül úgy fogalmaztak, hogy eddig örömmel látták el az ügyeleti feladatokat, ám ha a jövőben új, általuk kevéssé ismert szolgáltató cég szabja meg a tennivalókat, úgy nem szándékoznak az átszervezett rendszerben dolgozniolvasható a heol.hu-n.

(forrás: HEOL)
hirdetés

Könyveink