hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Magánkórházat köszöntött az állami egészségügy irányítója

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár szerint az állami egészségügy javára is szolgálnak az olyan magánkórházak, amilyen alapítását ma jelentették be Budapesten.

Kapcsolódó cikkek

Teljes körű szolgáltatást nyújtó, magánfinanszírozású kórház, a Duna Medical Center (DMC) kezdi meg működését két év múlva Budapesten - közölte Joseph Priel üzletember, a DMC projekt kezdeményezője kedden sajtótájékoztatón.

Az intézmény 25 ezer négyzetméteren 40 millió euróból valósul meg, hatszáz fős személyzettel, s a tervek szerint a rendelőintézeti részleg jövő év elején, a kórház pedig 2016 közepén nyílik. A százötven ágyas, nyolcműtős kórházban huszonhét orvosi szakterület működik majd. A diagnosztikától a kezeléseken át az utógondozásig minden együtt lesz, ígéri az alapító.

Az intézmény magánbiztosítással rendelkező pácienseket fogad, a kiosztott sajtóanyag szerint azonban törekednek majd arra is, hogy a legszükségesebb beavatkozások az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által biztosított betegek számára is elérhetők legyenek.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, azért jött el egy magánkórház létesítését bejelentő eseményre, mert úgy gondolja, hogy "örömteli és éppen ideje volt, hogy végre egyszer megbízható üzletemberek ne az állami egészségügy privatizálását akarják saját érdekükben, hanem a saját kockázatukra, saját forrásaikból, finanszírozásukból kezdenek egy komoly egészségügyi beruházásba". Hozzátette: ha ilyen beruházásból több lenne az országban, az pozitívan hatna az egész rendszerre. Egyrészt úgy, hogy aki megteheti, az kezeltethesse magát magánszolgáltatónál, de egyfajta húzóerő is lehet egy ilyen projekt az állami egészségügyi rendszer számára.

A Duna Medical Center alapítója az International Medical Centers B. V. holland székhelyű vállalat. Az egészségügyi központ a IX. kerületi Millennium Park területén, a Duna-parton kap helyet.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink