hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Mi van a fogturizmussal?

Mire mentek el a fogturizmus milliárdjai? – teszi fel a kérdést a Világgazdaság több mint négy év az után, hogy Orbán Viktor kiállt a fogturizmus átfogó fejlesztésére irányuló program mellett.

A lap felidézi, hogy csaknem napra pontosan négy évvel ezelőtt, 2011. április 21-én kötött együttműködési megállapodást az átfogó fogászati turizmus fejlesztési program megvalósításáról Orbán Viktor kormányfő és a programot koordináló Orvosi Turizmus Iroda (OTI) Zrt. elnök-vezérigazgatója, Szűcs László. Még ugyanabban a hónapban egy határozattal egymilliárd forintot biztosított a kormány a program előkészítésére. (A program alapítói között volt Bátorfi Béla, a miniszterelnök fogorvosa is.)

Ezt követően két uniós programot is hirdettek a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programhoz kapcsolódóan. Az „Innováció a fogászatban” projekt keretében összesen 138 pályázó majdnem 3 milliárd forint támogatásban részesült. A VG arról ír, hogy korábban nem sikerült információt kapnia arról, hogy a milliárdos támogatások eredményeképpen sikerült-e növelni a Magyarországra beutazó fogturisták számát, erről sem az uniós pénzek felhasználását ellenőrző Nemzetgazdasági Minisztérium, sem a koordináló cég nem adott felvilágosítást.

Most viszont reagált Szűcs László, a zrt. vezérigazgatója, miután a VG megírta, hogy az OTI Zrt., valamint két másik, a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programiroda cégcsoporthoz tartozó vállalat, a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. és a Malév Air Tours Kft. egy-egy projektje is szerepel az Európai Bizottság által kifogásolt GOP-projektek között. A vezérigazgató azt mondta: „a pályázó vállalkozásokat nem értesítették arról, hogy pontosan mit kifogásol az unió. A kérdéses pályázathoz kapcsolódó fogászati turizmus projekt még nem zárult le, ennek megfelelően elszámolást sem kellett még készíteniük, így egyetlen egy forint támogatási forrást sem kaphattak meg eddig a GOP-3.3.2 uniós támogatásokból” – olvasható a vg.hu-n.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...