2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Mikor altathat önállóan egy fiatal orvos?

A rezidensek gyógyítási kompetenciáinak meghatározásán dolgozik az egészségügyi ágazatvezetés tanácsadó testülete – derül ki a Magyar Hírlap villáminterjújából.

hirdetés

Mikor végezhet önállóan altatást egy fiatal orvos? – kérdezi a Magyar Hírlap Fülesdi Béla professzort,a szakmai kollégium elnökét.

– A rezidensi évek alatt nem. Később sincs kőbe vésett szabály, és a kérdést nem is kellene mereven kezelni. Minden az egyéni képességeken múlik, valamint a napi gyakorlatban dől el. Van, akit a könnyebb eseteknél már fél év után engedünk egyedül altatni, azzal a feltétellel, hogy a munkáját felügyelő szakorvosnak elérhető közelségben, néhány méteren belül kell tartózkodnia. Mások csak később jutnak el erre a szintre. A lényeg, hogy a tutor mindig rajtuk tartsa a szemét, és figyelje a fejlődésüket. Később már az is elég, ha a műtőtraktus területén elérhető közelségben tartózkodik.

Ugyanez érvényes az ügyeleti beosztásra is?

– Igen. A rezidens is ügyelhet, de szigorúan szakorvosi felügyelet mellett, amit az ellátás biztonsága követel meg. A szakvizsga letételéig ugyanis nem a jelöltnek, hanem az őt felügyelő szakorvosnak van gyógyítói felelőssége. Nálunk én készítem el a beosztást, de mindig figyelembe kell vennem a tutorok jelzéseit. Időnként előfordul, hogy szólnak, ezt vagy azt a rezidenst még ne osszam be, mert szakmailag egyelőre nincs a megfelelő szinten. Olyan tanító-nevelő munkához tudnám hasonlítani a képzési folyamatot, mint amikor az ember a gyermekét tanítja kerékpározni: ameddig kell, fogom az ülést, majd kocogok a már egyedül bicikliző mellett, és csak akkor engedem egyedül, mikor már biztonsággal tud kerekezni.

– Mi a vezérfonala a most folyó munkának?

– Minden szakmai tagozat maga határozza meg a kompetenciákat, az adott szakma sajátosságai alapján, de természetesen vannak alapelvek. Ezek közül pedig a legfontosabb a minél nagyobb számú orvos-beteg találkozás, hiszen ez alapozza meg a tapasztalatot. A lényeg, hogy olyan lépcsőzetes rendszert építsünk ki, amely garantálja, hogy a szakvizsga letételéig a jelöltek a szakma teljes és szilárd ismeretéhez jussanak. A sikeres vizsga után ugyanis a friss szakorvosok már másnap önállóan dolgoznak, és munkájukért már ugyanolyan felelősséggel tartoznak, mint az, aki előző nap még őket felügyelte. A szigorú elvárás ellenére a rendszernek rugalmasan kell működnie.

Niczky Emőke
a szerző cikkei

(forrás: Magyar Hírlap Online )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...