hirdetés
2016. augusztus. 27., szombat - Gáspár.
hirdetés

Milyen kérdés a gyógyszerár-támogatás?

Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában Beneda Attila bioetikai kérdésnek nevezte a két-három hetet adó terápiák támogatását.

Az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy nagyon komoly bioetikai kérdés, hogy mi alapján támogassanak egy-egy gyógyszert. Beneda Attila szerint könnyen lehet, hogy egy készítmény csak két-három hetet ad a betegnek, viszont nagyon sokba kerül – kérdés, hogy ilyen költségekre hogyan reagálna a társadalom. Hozzátette, hogy sok esetben a kért gyógyszer nem segít, csak reményt kelt a páciensben.

Prof. dr. Bodoky György, klinikai onkológus ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az íróasztal mögül nem tudjuk eldönteni, hogy mennyit ér a betegnek plusz fél év. Egyedi méltányossági kérelem alapján a betegeknek mégis finanszírozhat az OEP olyan gyógyszert, amit hivatalosan nem támogat. Tavaly a páciensek 85 százaléka jutott így gyógyszerhez, ennek költsége azonban egy-egy beteg esetén elérheti a 10-16 millió forintot. Bidló Judit, az OEP Ártámogatási Főosztályának vezetője vezetője szerint bár egyedi méltányosság keretében az állam többet fizet a gyógyszerért, mintha befogadná támogatásra, a rendszer mégis olcsóbb, mert így kevesebben veszik igénybe a támogatást, mintha mindenkinek járna – derül ki az RTL Klub közleményéből.

(forrás: RTL Klub )
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ajánlott cikkeink

Miért vágyik a gyógyszerész szakma valós adatokra?

A modern gyógyszereknek a piacvezető státusz eléréséhez képesnek kell lenniük arra, hogy nagyrészt helyettesítsék a rendelkezésre álló kezeléseket a jobb hatékonyságuk, biztonságosságuk vagy kényelmük miatt. (x)

 

Könyveink


hirdetés