hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

„Minden szakorvosnak lenne egy jóváhagyott árlistája”

Dénes Tamással, a Magyar Rezidens Szövetség elnökével közöl a Magyar Hírlap interjút, amelyben fizetős orvosválasztásos javaslatukat leginkább a kiegészítő biztosításhoz mondja hasonlatosnak.

Javaslatuk részleteit így mutatja be a beszélgetésben:

– Az elképzelés szerint, ha a betegnek nem felel meg a kórház által kijelölt kezelőorvos, akkor választhat legálisan, tiszta viszonyok között saját orvost. Ebben a viszonyrendszerben pedig mindkét fél tudni fogja, mit kap és mit kell nyújtania a pluszpénzért. Ennek alapján minden szakorvosnak lenne egy legális, jóváhagyott árlistája a különböző beavatkozásokról, amelyeket elvégez. Az ellenszolgáltatás mértékének meghatározására három verzió lehetne életképes: minden orvos saját maga szabná meg az árat, vagy a szakma határozná meg az egységes díjszabást, vagy a kettő kombinációja. Tehát lenne egy minimum összeg, ami alá nem mehetne senki, de többet – ha úgy ítéli meg – kérhet a megválasztott orvos. Az elképzelésünk szerint ebből az összegből a kórház is kapna, mondjuk tíz százalékot, ami szintén legális többletet jelentene, hiszen jelenleg a hálapénzből sem az intézmény, sem a központi költségvetés nem részesedik. (...)

Megfontolandó, hogy például szakvizsga után öt évig még ne lehessen bekerülni a szabad orvosválasztás rendszerébe, viszont ez idő alatt a statisztikát már lehetne vezetni. Ragaszkodunk ugyanis ahhoz, hogy a gyógyítási mutatókat vezessék, mert a betegek igénylik, hogy az orvos statisztikája elérhető legyen, tehát a páciens utána tudjon nézni annak, hogy a választott szakorvos milyen beavatkozásokat és milyen eredménnyel végzett korábban. Külföldön mindenhol vezetnek ilyen jellegű adatbázist, ez a mai világban már elvárás. Sőt, számos országban név szerint lehet minősíteni a kezelőorvost. Ez is mutatja, alapvető szemléletbeli különbségek vannak itthon, más rendszerekhez képest  – olvasható a magyarhirlap.hu-n.

hirdetés

Könyveink