hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Mindinkább magánvállakra csúszik a gyógyszerteher

A recept nélkül kapható orvosságokkal együtt a lakosság tavaly már majdnem 300 milliárdot költött gyógyszerekre, közel ugyanannyit, mint az egészségbiztosító – írja a Világgazdaság.

A tb-támogatás aránya folyamatosan csökken, a betegterhek évek óta nőnek – összegzi a fő folyamatokat  a lap.

A lakossági gyógyszerkiadások aránya 2005-től kezdett növekedni, először kis mértékben, majd 2007-től jelentősen. A folyamat 2009-ben megállt, akkor a lakosság állta a teljes gyógyszerforgalom 40 százalékát. 2011-től a magánráfordítások aránya ismét nőtt, 2014-ben elérte a 49,6 százalékot, ami már 297 milliárd forintot tett ki – ugyanebben az évben a költségvetés az OEP-en keresztül 302 milliárd forinttal járult hozzá a gyógyszerek kiváltásához – idézik Fekete Tibor gyógyszerpiaci szakértőt.

A lakosság gyógyszerkiadásának szerkezete is kényszerűen megváltozott az elmúlt években. 1998-ban a költések még nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg a vényköteles és a recept nélkül megvásárolható készítmények között. Az arány 2012-ben már 59:41 volt, 2013-ra pedig 60:40-re változott. Tavaly a patikákban hagyott forintok 58 százaléka ment el orvos által felírt receptek térítési díjaira – olvasható a vg.hu-n.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink