hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Népegészségügy: a háziorvosokig ér majd az állam

Ez év végére megszülethet az önálló népegészségügyi intézményről szóló jogszabálytervezet, – mondta az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek.

Zombor Gábor szerdán egy szakmai fórum után nyilatkozva úgy fogalmazott: az év végére az intézménnyel kapcsolatos konkrét elképzelések akár jogszabály szintjén is megjelenhetnek, és maga a rendszer a jövő év első negyedévében kialakulhat. Szeretnék, ha ekkorra már működne az intézmény, hiszen "ez tulajdonképpen döntés, részben finanszírozási döntés kérdése" - tette hozzá. Mint mondta, a rendszer minden eleme "már működik valahol", azokat csak össze kell kapcsolni. Az újdonság az, hogy a kórházak az eddigi tevékenységüktől kicsit eltérően egészségfejlesztési tevékenységet is folytatnak majd – magyarázta az államtitkár.

Hangsúlyozta: az a cél, hogy egy olyan, az állam és a minisztérium által irányított népegészségügyi struktúra jöjjön létre, amelynek van egy központi irányítása - amely részben a minisztériumból, részben pedig a központi módszertani intézményből áll -, és van egy nagyon széles körű lefedettséget biztosító helyi szintje. Ez a szint az egészségfejlesztési irodák, illetve a minden kórházban létrehozandó irodák rendszeréből áll - közölte az államtitkár. Hozzátette: ezekben az irodákban fogják tartani a kapcsolatot a háziorvosokkal, a házi gyermekorvosokkal, az iskola-egészségügyben dolgozókkal, a körzeti fogorvosokkal és a foglalkozás-egészségügyi orvosokkal. Egy olyan rendszer alakulna ki, amelynek "van feje, törzse és lába"; ami végig tudna menni az egész ellátórendszeren – összegzett Zombor Gábor.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink