hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Nincs lista, a kismamák nem tudnak választani

Bár a jövő hónaptól választhat a kismama, hogy orvos helyett szülésznő kísérje-e végig a terhességét, kevesen élnek majd a lehetőséggel – jósolja a Népszava cikke.

A szülésznő vagy orvos helyett a szülésznő és orvos közös, együttes munkáját kellene erősíteni - idézik Szőnyi Györgyöt a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkárát, aki megjegyezte azt is, az otthonszülés mellett is erős volt a lobbi, végül a kismamáknak mégis csupán fél százaléka választja ezt a megoldást. A főtitkár szerint az új miniszteri rendeletnek is hasonló lesz az eredménye.

Ugyanezen a véleményen van Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesület szülésznői szekciójának elnöke – írja a lap. –  A jogszabály rögzíti, csak azok a szülésznők végezhetnek terhesgondozást, akik valamelyik felsőoktatási intézmény alapképzési szakán vagy főiskolai karán szereztek megfelelő szakképesítést, emelt szintű vagy felsőfokú szülésznő szakképesítéssel rendelkeznek, illetve azok, akik egészségügyi szolgáltatónál szülésznőként foglalkoztatnak, vagy rendelkeznek a szülésznői tevékenység végzésére jogosító, érvényes működési engedéllyel és felelősségbiztosítással.

Ám ilyen lista egyelőre nincs, vagyis a kismamák nem tudnak honnan választani. Vannak kollégák – mondta –, akiknek nincs meg az előírt végzettségük, ők nem dolgozhatnak a szülőszobán, hiába választja ki őket a kismama. Mások pedig kizárólag szülőszobán dolgoznak, a terhesgondozás nem tartozik a feladatukhoz. A jogszabály júliusban lép életbe, de a munkaszervezési problémákról eddig még senki nem beszéltidézik tovább a nepszava.hu-n.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink