hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Orvosok, gyógyszerkutatók a díjazottak között

A kiemelkedő tudományos munkásság elismerését jelentő idei akadémiai kitüntetéseket Lovász László elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia 186. közgyűlésének első mapján.

Tizenhárom tudós vehette át az MTA Elnöksége által adományozott Akadémiai Díjat - írják az akadémia honlapján. Egyikük Nemes Attila, az MTA doktora. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. Sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ egyetemi docense a noninvazív kardiovaszkuláris képalkotó módszerekkel, kiemelten az echokardiográfia legújabb ágaival kapcsolatos széles körű kutatásaiért, a háromdimenziós echokardiográfia hazai bevezetéséért, a hazai kardiovaszkuláris képalkotó diagnosztika fejlesztésében elért eredményeiért, amelyekkel e kutatásokat a nemzetközi élvonalba helyezte.

Ugyancsak Akadémiai Díjat vehetett át Tuboly Tamás, az állatorvos-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar egyetemi tanára, dékánhelyettese. A kutató munkacsoportja élén végzett, a hazai és nemzetközi tudományos és szakmai körök által elismert, kiemelkedő eredményességű és töretlen lendülettel végzett állatorvosi virológiai és immunológiai kutatásaiért, az új vírusokkal és új típusú, növényalapú vakcinákkal kapcsolatos felismeréseiért és elméleti eredményeiért kapta meg az elismerést.

Arany János-éremmel azokat a külhoni magyar tudósokat, kutatókat tüntet ki az MTA 2004 óta, akiknek nemcsak kutatói teljesítménye maradandó, hanem érdemeket szereztek a külhoni magyar tudományosság és közösség ügyének előremozdításában is.  Az idei hét díjazott között volt Majdik Kornélia, a bio-szerveskémia kutatója. 1976 és 1981 között gyógyszergyári vegyész, 1981-1997 között a Kolozsvári Gyógyszerkutató Intézet tudományos főmunkatársa, 2004-2014 között a BBTE Vegyészmérnöki Kar magyar tagozatának egyik vezetője.

Egy másik díjazott, Petrik Józsefsejtkárosodási mechanizmusokkal, molekuláris patológiával, a rákos megbetegedések diagnosztikájával foglalkozik. 1989 óta dolgozik a Zágrábi Tudományegyetemen, 2012-től egyetemi tanára, az Orvosi Biokémiai és Hematológiai Tanszék professzora és az Alkalmazott Orvosi Biokémiai Központ vezetője.

(forrás: MTA, MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink