2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Orvosválság elhárítva?

Nem aktiválják a letétbe helyezett felmondóleveleket a rezidensek – értesült a Nol, bár az erről szóló hivatalos döntést csak pénteken délelőtt hozhatja meg a Magyar Rezidens Szövetség.

hirdetés

Nem aktiválják azt a több mint 2500 felmondólevelet, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség felhívására helyeztek letétbe a fiatal orvosok – értesült a Népszabadság. A hivatalos döntést pénteken délelőtt a szövetség elnökségi ülésén hozhatják meg.

A felmondólevelek megfogalmazásával és letétbe helyezésével megbízott Bősze Ferenc ügyvéd kérdésükre megerősítette: a január elsejei dátummal ellátott dokumentumok egyelőre a banki széfben maradnak, magát az akciót azonban a rezidensek prolongálták, azaz nem fújták le végérvényesen.

A „felmondás akciót” szervező érdekvédőknek azt kellett mérlegelniük: tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy a jövő évi béremelési lehetőségekről az államtitkársággal közösen állítsanak össze a pénzügyi tárcával szemben is képviselhető „csomagot”, vagy élesítsék a fölmondásokat. Hogy pontosan mekkora összeget szán a kormány az egészségügyi bérekre, és abból hány orvosnak juthat, azt egyelőre senki sem tudja. A konkrét pénzről a későbbiekben a gazdasági tárca ajánlata alapján dönt majd a kormány.

Cseri Péter / Danó Anna
a szerző cikkei

(forrás: Népszabadság Online )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...